2025-ös év legjobb edzőjének választott Nyéki Balázs újabb rangos szakmai elismerésben részesült, hiszen a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöksége Mesteredzői Díjat adományozott a Ferencváros szakemberének.
Nyéki Balázs 2023 nyarán vette át az FTC-Telekom irányítását, azóta pedig a klub történetének egyik legsikeresebb időszakát éli vele a csapat. Első vezetőedzői szezonjában rögtön magyar bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett a Fradi. 2025-ben is folytatódtak a sikerek, hiszen az FTC-Telekom megvédte bajnoki és Magyar Kupa-címét, valamint ismét megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Európai Szuperkupát is. Nyéki 2026-ban újabb magyar bajnoki aranyéremet nyert az FTC-vel, illetve a Bajnokok Ligájában bronzérmesek lettek a tavalyi szezonban.
Nehéz szavakat találni erre – reagált az elismerésre a fradi.hu-nak Nyéki Balázs. – Köszönöm, hogy gondoltak rám és felterjesztettek a mesteredzői elismerésre. Sosem gondoltam arra, hogy valaha egy ilyen elit társaságba tartozhatok. Már amikor a jelölést megtudtam, akkor is elcsukló hangon tudtam válaszolni. Rendkívül megható, hogy a MET elnöksége méltónak talált arra, hogy mesteredzői díjban részesítsenek. A mesteredzők névsorát olvasgatva hihetetlennek tűnik az, hogy az én nevem is közéjük került most. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik az edzői pályafutásom során támogattak, mellettem álltak, különösen a játékosaimnak, a családomnak, a feleségemnek - nélkülük nem kaphattam volna meg ezt az elismerést.
A szakember számára különösen fontos, hogy a MET a mesteredzői elismeréssel egyidejűleg Gerendás Györgyöt is kitüntette: a Ferencváros korábbi játékosa és edzője Edzői Életműdíjat kapott. Gerendás Nyéki Balázs pályafutásának egyik meghatározó alakja, példaképe és mentora.
A címvédő FTC-Telekom pólósai Szentesre utaznak a Honvéd elleni összecsapás előtt.
Az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője reagált a BL hétfőn elkészített sorsolására – INTERJÚ!
Az FTC-Telekom férfi pólósai francia, görög és román csapattal találkoznak a csoportkörben.
Férfi pólósaink az Olympiakosz 14-12-es legyőzésével hibátlanul zárták a felkészülési tornát.
Férfi vízilabdázóink végig vezetve nyertek a Telekom Kupa második meccsén - VIDEÓ!
Férfi vízilabdacsapatunk ezúttal a Telekom Kupán találkozott magyar riválisával.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 28-7-es sikerrel kezdték a Telekom Kupát.
Férfi vízilabdacsapatunk klasszisa értékelte a felkészülés ezen szakaszát a Telekom Kupa előtt.