2022. január 25.
Mindenhol elsők vagyunk!
Uralkodnak vízilabdacsapataink: a férfiak és a nők is veretlenül, pontelőnnyel vezetnek a bajnokságban.

Rátettünk még egy lapáttal!

A minap már megemlékeztünk arról, hogy vízilabda-szakosztályunk férfi és női csapata is veretlen a bajnokságban, méghozzá a mezőnyből egyedüliként.

Akkor viszont még csak a lányok álltak az első helyen az OB I-ben, mivel a fiúknál zavaros a versenynaptár, és a mérkőzések elmaradása és halasztgatása miatt ki többet, ki kevesebbet játszott: a mieink éppenséggel kevesebbet, így hiába álltak a vesztett pontok tekintetében már akkor is a legjobban, technikailag más foglalta el az első helyet.

Mostanáig.

Hétfő este ugyanis a címvédő Szolnokot is elkapta a Varga Zsolt edzette brigád – pedig ezúttal is akadtak hiányzók, és a 10–7-es győzelemmel már minden tekintetben az FTC-Telekom Waterpolo számít a férfi OB I éllovasának!

Ehhez persze jön még számos további pozitívum.

A legfontosabb nyilván, hogy együttesünk már begyűjtötte az idény Magyar Kupa-címét, hiszen december közepén, ugyancsak a Szolnok felett, és ugyancsak háromgólos győzelmet aratott, ezzel meglett a sorozatban a 4., összességében a 21. MK-siker!

A nemzetközi vizeken ugyancsak jól szerepel a társaság, hiszen a Bajnokok Ligájában a sokkal erősebb A-csoportban hét forduló alatt sem talált legyőzőre, ami azt jelenti, hogy a 2021/2022-es szezonban eddig lejátszott 28 tétmérkőzésen mind veretlenek maradtak a fiúk!

Ehhez máris hozzátehetjük, hogy nagy valószínűséggel lesz ez 29 is, hiszen a már szerda este esedékes újabb BL-körben az eddig nyeretlen és két hete Grúziában is legyőzött Dinamo Tbiliszi lesz az ellenfelünk a Komjádiban.

Mindeközben a lányok is vezetnek a bajnokságban, ugyancsak a mezőny egyetlen veretlen tagjaként.

Gerendás György együttese a legnagyobb riválisai ellen is állja a sarat: a BVSC ellen még ikszelt, ám Dunaújvárosban már nyert, aztán győzött a címvédő UVSE ellen is, majd elkezdte döntögetni a saját gólrekordjait – a héten pedig következhet az évadbeli MK-nyertes Eger, úgyhogy nincs megállás!

De miért is lenne, amikor párját ritkító módon a Ferencváros férfi és női vízilabdacsapata is a táblázat tetejéről néz vissza?!

AZ E.ON FÉRFI OB1 ÁLLÁSA

AZ E.ON NŐI OB1 ÁLLÁSA

Cikkajánló

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Nyerni megyünk Barcelonába!

A BL-csoportban két győzelemmel álló férfi pólósaink újabb lépést tennének a Final4 felé.

Nem volt kérdés, magabiztos játékkal vertük az OSC-t

Férfi vízilabdacsapatunk folytatta remek sorozatát, 20-5-re verte az OSC együttesét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin