2025 utolsó idegenbeli mérkőzésére készülnek férfi pólósaink, akik Nagyváradon ugranak vízbe kedden, magyar idő szerint 18:30-kor. Ezután már csak a Honvéd és a BVSC elleni bajnoki rangadó, és az FTC-Brescia BL-csata szerepel a naptárban erre az évre. Az olaszokat ráadásul már úgy fogadhatjuk december 2-án a Komjádiban, hogy biztosítottuk helyünket a legjobb nyolc között, feltéve, ha nyerni tudunk az Oradea ellen.
18-7, 20-10, 19-11 – sorrendben három magabiztos Fradi-siker
Sűrűn találkozunk mostanában Románia bajnokával a Bajnokok Ligájában, hiszen az előző idény negyeddöntős csoportkörében szerepeltünk együtt a nagyváradiakkal, akiket először vendégként győztünk le március 19-én. Akkor rengeteg Fradi-szurkoló látogatott ki a helyszínre, és most is erre számít Nyéki Balázs, aki 2017-ben még játékosként is megtapasztalhatta, milyen szeretet övezi a határon túl is az FTC-t.
A Kotor elleni 26-15-re megnyert meccshez hasonlóan Dusan Mandics ezúttal sincs még bevethető állapotban, mellette pedig spanyol világbajnokunk, Miguel De Toro játékára sem számíthat a szakmai stáb. A két légióst fiatal játékosok helyettesítik majd, illetve visszatér a keretbe Manhercz Krisztián.
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, 4. forduló – 2025. november 18., kedd 18:30 (magyar idő szerint)
Nagyvárad, Bazinul Olimpic Ioan Alexandrescu
CSM ORADEA (román) – FTC-TELEKOM (magyar)
Élő közvetítés: m4sport.hu, European Aquatics Tv
Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.
18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.