2022. február 7.
Mitől jók a csapataink?
Férfi és női együttesünk vezetőedzője elemezte a színvonalas munkát – a másiknál.

Februárra is úgy fordultunk szerencsére, hogy remekel férfi és női csapatunk is.

A lányok pontelőnnyel vezetnek a bajnokságban a címvédő UVSE előtt, amelyet az első idei bajnokin legyőztek, és a többi rangadón is eredményesen szerepeltek: december közepén nyertek Dunaújvárosban, a legutóbbi fordulóban pedig a szezon Magyar Kupa-győztesével, az Egerrel szemben is diadalmaskodtak.

Az egyetlen pontvesztés a BVSC elleni meccshez kötődik, amikor négy blokkról bepattanó labdával alakult ki a döntetlen – a vasutasokkal egyébként jövő hét közepén találkozunk ismét a Szőnyi úton.

Mindeközben a fiúk az egész idényben veretlenek (a számláló 31 mérkőzésnél tart jelenleg), sorozatban negyedszer begyűjtötték az MK-t és csakis két elmaradt bajnoki hiányzó pontjai miatt nem vezetnek az OB I-ben.

A Bajnokok Ligájában a sokkal erősebb A-csoport harmadik helyén állnak, azonos pontszámmal a második Olympiakosszal, és még a negyedik pozíció is nyolcas döntőbe jutást ér. (Csak az kavarhatná meg a helyzetet, ha a Novi Beograd a legjobb négyen kívül végezne, mert a szerbek leendő rendezőként automatikus résztvevői a final eightnek.)

Szóval, mindkét együttesünknél nagyszerű a szakvezetőség és a játékosok összhangja, meg is kérdeztük a mestereket, hogy miben látják a sikerek titkát – a másik csapatnál.

„Gyurival játékosként és edzőként is dolgoztam együtt, a klubedzők közül őt tartom az egyik legtöbbre – kezdte a férfiak vezetőedzője, Varga Zsolt, aki Gerendás Györgyöt és a női csapatot dicsérte. – Bajnokságokat nyertünk itthon, nagyon sokat tanultam tőle, kicsit apafigurám is.

Tudom jól, hogy a hozzáértése, a strukturális gondolkodásmódja meghozza az eredményt, ezt látjuk most is. Az egyik legjobb szakember volt és ma is az Magyarországon.

Természetesen a sikerekhez kellenek a lányok is, akik betartják a taktikai utasításokat – biztos vagyok benne, hogy e tekintetben nagyot léptek előre –, továbbá az évek alatt jó csapat állt össze: jó lelkületű, dolgos lányokból áll a keret, harcolnak, pólóznak, és legyőzték az UVSE-t, ami nagyszerű teljesítmény!”

„Módszeresen dolgoznak – vette át a szót a nők mestere, Gerendás György, dicsérve Varga Zsolt és Nyéki Balázs többéves szervezett munkáját. – Van egy felépítmény, amely nem a jelenlegi keretre készült el, és a felépítmény alatt azt értem, hogy van nagyon jó kapus, nagyon jó bekk, az egyik oldalon Vámos Marci, a másikon Varga Dumi…

Akik pedig a tavaly nyáron távozottak helyére érkeztek, ugyanezzel a módszerességgel épültek be, nagyjából hasonlót is játszanak.

Az egész nagyon szépen van felépítve.”

AZ E HETI FOLYTATÁS

Férfiak
Február 9., szerda, 19.00: Jadran Split (idegenben, BL)
Február 12., szombat, 18.00: Miskolc (idegenben, OB1)

Nők
Február 9., szerda, 19.00: III. Kerület (idegenben, BL)
Február 12., szombat, 16.00: Szentes (otthon, OB1)

Cikkajánló

Elhunyt egykori vízilabdázónk, Domján Árpád

92 éves korában elhunyt Domján Árpád, az FTC és a magyar vízilabda-válogatott korábbi kiváló játékosa.

Négy nap alatt két bajnoki vár ránk a Népligetben

Szerdán az SOSC, szombaton a Szolnok csapatát fogadják férfi pólósaink az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Micsoda Fradi! Olaszországban győztük le a Reccót

Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.

“Nem ez a legfontosabb Recco-Fradi”

Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.

Győzelemmel készültünk a Pro Recco elleni BL-rangadóra

19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.

Szegedre utazunk a Recco-meccs felkészüléseként

Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.

Bebiztosítottuk első helyünket a középszakaszban

20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.

A válogatott szünet után a Szolnok lesz az ellenfelünk

A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin