2022. február 8.
Módosult a BL-menetrend
Holnap este még a tervezett időben játszunk a Jadran Splittel – a későbbiek változtak.

A legfontosabb, hogy holnap este az eredeti időpontban, este 19.00-kor játszunk a horvát Jadran Splittel a Bajnokok Ligája A-csoportjának 9. fordulójában – a csoportkörből hátramaradt fordulók menetrendjét viszont átfésülte az európai szövetség (LEN), miután tegnap kiderült, hogy mégiscsak lesz idén vizes (és így vízilabda) világbajnokság, csak nem tavasszal és Fukuokában, hanem nyáron és Magyarországon.

Mindezek tudatában a sokadik tervezet készült el a klubpóló második félévére, amely a vb áthelyezésével legalább megszakítás nélkül fejeződhet be.

Az még szintén változatlan pont a BL-menetrendben, hogy a következő, 10. csoportfordulóban február 23-án játszunk a Komjádiban a friss Spanyol Kupa-győztes Barcelonetával.

Utána viszont az játéknapok az A-csoport esetében: március 30., április 9. és 20., valamint május 11. lesznek, a nyolcas döntő pedig előrekerül a június 2–4-i hétvégére, hogy legalább két hét jusson a vb-felkészülésre, hiszen a világverseny június 18-án kezdődik.

A férfi OB I alapszakasza a jelenleg hatályos kiírás szerint március 12-én zárulna, és a kijelölt játéknapok nem ütköznek a BL-rangadókkal, viszont azon a héten, amikor úgy tűnt, hogy nem lesz világbajnokság, elkezdték átformálni a honi bajnokság menetrendjét is – a legújabb fejlemények után valószínűleg tehát módosulni fog a bajnoki menetrend is.

A FRISSÍTETT BL-MENETREND

CSOPORTKÖR
Február 9., 19.00: Jadran Split (horvát)–FTC-TELEKOM
Február 23., 19.00: FTC-TELEKOM–Barceloneta (spanyol)
Március 30., 19.45: Novi Beograd (szerb)–FTC-TELEKOM
Április 9., 19.15: Olympiakosz (görög)–FTC-TELEKOM
Április 20. FTC-TELEKOM–Radnicski Kragujevác (szerb)
Május 11. FTC-TELEKOM–Brescia (olaszalap)

NYOLCAS DÖNTŐ (BELGRÁD)
Június 2–4.

Cikkajánló

„Két év múlva még szebb érmet szeretnénk nyerni!”

Manhercz Krisztián számára megtiszteltetés volt csapatkapitányként vezetni a válogatottat – VIDEÓ!

Vb-ezüstérmesek férfi pólósaink is

Kikapott a spanyoloktól a döntőben a magyar válogatott, amely kilenc FTC-játékossal lett ezüstérmes.

Fradisták repítették vb-döntőbe a férfi válogatottat

Az olimpiai bajnok szerbek elleni 19-18-as győzelemmel világbajnoki döntőbe jutott a magyar vízilabda csapat.

Legyőztük a címvédőt – ott vagyunk a vb-elődöntőben

FTC-játékosok parádéjával magabiztosan, 18-12-re nyert a magyar válogatott a horvátok elleni negyeddöntőn.

Feladat teljesítve - Vb-negyeddöntőben a magyarok

Nem álomjátékkal, de 15-11-re legyőzte a románokat a férfi pólóválogatott, és ott van a legjobb nyolc között.

Kiélezett csatában elvesztettük a vb-csoportrangadót

10-9-re kikapott a magyar csapat Spanyolország ellen, így Románia ellen kell kiharcolnia a vb-negyeddöntőt.

Vismeg-parádéval nyertünk a Japán válogatott ellen

23-18-as, látványos mérkőzésen múlta felül második csoportellenfelét a férfi vízilabda-válogatott a vb-n.

Ezüstérem az U16-os fiú Európa-bajnokságon!

Az FTC-s Kárász Budával a keretben Eb-ezüstérmet szerzett a magyar válogatott Isztambulban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin