2020. január 24.
Montenegrón is túl - Eb-döntő és olimpiai kvóta!
A magyar vízilabda-válogatott Montenegrót is legyőzte az Eb-n, ezzel döntős lett és olimpiai kvótát szerzett!

A spanyolok az első elődöntőben 9-8-ra legyőzték Horvátországot, így azt már a meccs előtt lehetett tudni, hogy az a csapat, amelyik döntőbe jut, meg is szerzi magának az olimpiai kvótát. A legutóbbi Európa-bajnokság 8. helye után már a legjobb négy is szép eredmény, de Varga Dénesék célja az volt, hogy 2014 után újra fináléba jusson Eb-n a válogatott. Akkor szintén Budapesten a szerbektől kaptunk ki a döntőben.

Nem kezdődött jól a találkozó a számunkra, mivel az első negyed első hat percében gólképtelenek voltunk, miközben Montenegró kétszer is betalált. Ekkor egy Fradi-játékos, Pohl Zoltán törte meg a magyar gólcsendet, amikor centerből nagyszerűen húzta a kapuba a labdát. Az első negyed végéig megtartottuk a 2-1-es előnyt, ehhez kellett két bravúr Nagy Viktortól is.

A második játékrészt egy szép labdaszerzéssel, majd egy egyenlítő góllal kezdtük, de még milyennel! Varga Dénes váratlan és szenzációs csavarmozdulata után felrobbant a Duna Aréna!

Válaszul a montenegróiak kihasználtak egy emberelőnyt, de Erdélyi Balázs révén mi is megtettük ugyanezt. Újabb három perc gólcsend után Varga Dénes megszerezte a második gólját is, majd újabb remek védekezésünknek köszönhetően 4-3-mal mentünk a nagyszünetre.

A második félidő elején egyenlített Montenegró, majd a harmadik percben Mezei Tamás használt ki egy fórt, így újra előnyben voltunk. Ezt követően Zalánki Gergő is megszerezte az első gólját. A harmadik negyed vége előtt Mezei harcolt ki ötméterest, amit Varga bevágott, ám ez sem volt elég nekünk, Zalánki újabb remekbeszabott lövésének, majd parádés blokkjának köszönhetően háromgólos, 8-5-ös előnnyel mentünk a záró játékrészre!

Amelyben sokáig nem tudtunk betalálni, de nem is volt szükség rá, mert Nagy Viktor ihletett formában védett. Ráadásul ismét előhúzta a legendás mondatát: „Ma nem!”.

Mert ma nem lehetett megállítani minket!

Bár Montenegró kihasznált egy emberfölényt, válaszul Vámos Márton is megszerezte az első gólját, és bár a végére szorossá tette a meccset ellenfelünk, de a lényeg, hogy bejutottunk a döntőbe, és ezzel megszereztük az olimpiai kvótát!

Varga Dénes négy, Zalánki két góllal vitte a hátán a csapatot, Mezei Tamás parádés centermunkát mutatott be, az ő vezérletükkel, valamint a kapuban parádézó Nagy Viktoréval megteremtettük az esélyt, hogy 1999 után vasárnap újra Európa-bajnokságot nyerjünk.

A mérkőzés utolsó perce:

LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

Budapest, Duna Aréna

Férfi torna elődöntő, 2020.01.24., péntek

MAGYARORSZÁG – MONTENEGRÓ 10-8 (1-2, 3-1, 4-2, 2-3)

Gólszerzőink: Varga 4, Zalánki 2, Pohl, Erdélyi, Mezei, Vámos

Cikkajánló

Kisfilm a Fradiról, amely a világ legjobb csapata lett!

A verhetetlen ferencvárosi vízilabdázók előző évének feledhetetlen menetelése – VIDEÓ!

A jövő évre halasztották az olimpiát

A NOB bejelentette: a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják, legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

Verhetetlen vízilabdázóink története a Fradi TV-ben

Keddi adásunkban férfi pólócsapatunk elképesztő évét idézzük fel.

RENDKÍVÜLI DÖNTÉS!

A Magyar Vízilabda Szövetség a versenysorozatok felfüggesztéséről döntött a koronavírus miatt!

Első a biztonság, bajnoki zárt kapuk mögött

Az FTC-nek az emberek élete és egészsége az első! Zárt kapu a következő hazai vízilabda mérkőzéseken.

Tízgólos győzelemmel kezdtük a középszakaszt

Újra nyert és már 15 meccse tart az FTC-Telekom Waterpolo győzelmi sorozata a bajnoki szezonban.

Az élről kezdhetjük a középszakaszt

Összegeztük a bajnokság alapszakaszának legfontosabb statisztikáit az FTC-Telekom Waterpolo szemszögéből.

Hét példakép írta be a nevét klubunk történelmébe

Európa-bajnok vízilabdázóink is felkerültek a dicsőségek táblájára – VIDEÓ.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most