2020. január 24.
Montenegrón is túl - Eb-döntő és olimpiai kvóta!
A magyar vízilabda-válogatott Montenegrót is legyőzte az Eb-n, ezzel döntős lett és olimpiai kvótát szerzett!

A spanyolok az első elődöntőben 9-8-ra legyőzték Horvátországot, így azt már a meccs előtt lehetett tudni, hogy az a csapat, amelyik döntőbe jut, meg is szerzi magának az olimpiai kvótát. A legutóbbi Európa-bajnokság 8. helye után már a legjobb négy is szép eredmény, de Varga Dénesék célja az volt, hogy 2014 után újra fináléba jusson Eb-n a válogatott. Akkor szintén Budapesten a szerbektől kaptunk ki a döntőben.

Nem kezdődött jól a találkozó a számunkra, mivel az első negyed első hat percében gólképtelenek voltunk, miközben Montenegró kétszer is betalált. Ekkor egy Fradi-játékos, Pohl Zoltán törte meg a magyar gólcsendet, amikor centerből nagyszerűen húzta a kapuba a labdát. Az első negyed végéig megtartottuk a 2-1-es előnyt, ehhez kellett két bravúr Nagy Viktortól is.

A második játékrészt egy szép labdaszerzéssel, majd egy egyenlítő góllal kezdtük, de még milyennel! Varga Dénes váratlan és szenzációs csavarmozdulata után felrobbant a Duna Aréna!

Válaszul a montenegróiak kihasználtak egy emberelőnyt, de Erdélyi Balázs révén mi is megtettük ugyanezt. Újabb három perc gólcsend után Varga Dénes megszerezte a második gólját is, majd újabb remek védekezésünknek köszönhetően 4-3-mal mentünk a nagyszünetre.

A második félidő elején egyenlített Montenegró, majd a harmadik percben Mezei Tamás használt ki egy fórt, így újra előnyben voltunk. Ezt követően Zalánki Gergő is megszerezte az első gólját. A harmadik negyed vége előtt Mezei harcolt ki ötméterest, amit Varga bevágott, ám ez sem volt elég nekünk, Zalánki újabb remekbeszabott lövésének, majd parádés blokkjának köszönhetően háromgólos, 8-5-ös előnnyel mentünk a záró játékrészre!

Amelyben sokáig nem tudtunk betalálni, de nem is volt szükség rá, mert Nagy Viktor ihletett formában védett. Ráadásul ismét előhúzta a legendás mondatát: „Ma nem!”.

Mert ma nem lehetett megállítani minket!

Bár Montenegró kihasznált egy emberfölényt, válaszul Vámos Márton is megszerezte az első gólját, és bár a végére szorossá tette a meccset ellenfelünk, de a lényeg, hogy bejutottunk a döntőbe, és ezzel megszereztük az olimpiai kvótát!

Varga Dénes négy, Zalánki két góllal vitte a hátán a csapatot, Mezei Tamás parádés centermunkát mutatott be, az ő vezérletükkel, valamint a kapuban parádézó Nagy Viktoréval megteremtettük az esélyt, hogy 1999 után vasárnap újra Európa-bajnokságot nyerjünk.

A mérkőzés utolsó perce:

LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

Budapest, Duna Aréna

Férfi torna elődöntő, 2020.01.24., péntek

MAGYARORSZÁG – MONTENEGRÓ 10-8 (1-2, 3-1, 4-2, 2-3)

Gólszerzőink: Varga 4, Zalánki 2, Pohl, Erdélyi, Mezei, Vámos

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin