Ahogyan mi is beszámoltunk róla, Fekete Gergő öt találatával 16-11-re legyőztük a holland válogatottat, és kezdtük meg a középdöntős küzdelmeket. Az utolsó negyedben tudtunk csak ellépni, amit BL-győztes gólvágónk is kiemelt az M4 Sportnak adott interjújában.
– Igen, nagyon nehezen kezdődött a mérkőzés, tényleg eltalálták azokat a lövéseket, pedig kivideóztuk őket. Tehetséges csapat, fiatalok és nagyon küzdenek a végéig. A negyedik negyedben még fej-fej mellett haladtunk egy kicsit, aztán nem akartam, hogy ebből frusztráltság legyen az utolsó pár percre, így talán emiatt tudtam egy picit előrelépni, de ez nem sikerült volna a csapattársak nélkül. Egyébként érdekes, hogy úgy volt ez egy szorosabb meccs, hogy mindkét oldalon voltak jó megoldások többször is –kezdte az értékelést.
Fekete több dolgot is kiemelt, amiben hibázott a csapat, és persze megemlítette a Manhercz ellen elkövetett szabálytalanságot is, amely végül döntő jelentőségűnek bizonyult.
– Több hibánk volt, mint eddig, ezt ki kell videózni mind elől, mind hátul. Kapkodás is volt, volt bennünk egy kis feszültség, volt több rossz passz, és ebből csúnyán megbüntettek. Voltak olyan lövések, amik nem kellettek volna, és lefordultak, és igazából azt beszéltük meg, hogy leredukáljuk ezeket, de sajnos ez nem sikerült, így tudtak mindig visszajönni. Talán a negyedik negyedben kellett az, hogy Manó sajnálatos a fejsérülésével négyperces előnyhöz jussunk. De szerintem enélkül is magabiztosan megnyertük volna a meccs végét.
Varga Vince is kulcsfontosságú gólt szerzett, és ő is elmondta az M4 Sportnak, hogy hogyan látta belülről a mérkőzést.
– Azért brusztos volt, és a végsőkig kellett küzdeni. És azt gondolom, hogy megint csak a védekezés a végére nagyon összeállt, és ott nem tudtak átjönni rajtunk. Szerintem ez volt a legfontosabb dolog, hogy a végéig, végig nyugodtak maradtunk, és szerintem ők a végén egy kicsit izgultak. Nyugodtak maradtunk, és összeállt a játék a végére – mondta saját nevelésű játékosunk.
– Remélem igen – kezdte válaszát Fekete arra kérdésre, hogy vajon megérne-e egy hétfői szabadnapot a vasárnapi szerbek elleni mérkőzés. – Mindent meg fogunk tenni azért, hogy akik kilátogatnak és úgy döntenek, hogy a hétfőt beáldozzák erre, azoknak egy nagyon jó élményt nyújtsunk. Igazából most kezdődik az Európa-bajnokság, meg kell vernünk a szerbeket, hogy bejussunk a négybe. Ezt tudtuk eddig is, és nyilván meccsről meccsre készültünk, de legbelül tudtuk, hogy ezek a meccsek lesznek azok, ami miatt mi kiutaztunk és egész évben dolgoztunk. Szóval ezeken fog múlni minden, és mindenki azért dolgozott, hogy ezeken ki tudjunk tűnni, és hogy a csapatunk bejusson a négybe.
A magyar válogatott legközelebb Szerbia ellen ugrik vízbe a kontinenstornán január 18-én, vasárnap 20:30-tól, ahol a tét a továbbjutás lesz.
Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó
FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026
Középdöntős csoportkör, 1. mérkőzés – 2026. január 16., péntek 18:00
MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 16-11 (4-4, 4-2, 3-4, 5-1)
Gólszerzőink: Fekete 5, Vigvári Vince 4, Manhercz 2, Nagy Ákos, Varga, Vismeg, Angyal, Nagy Ádám 1-1
Kiütéses, 21-3-as győzelmet aratott az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a bajnokságban.
A Bajnokok Ligájában aratott tízgólos siker után a Semmelweis OSC-vel játszik Nyéki Balázs csapata.
Gólgazdag meccsen, 25-15-re nyertek a BL-ben férfi vízilabdázóink a Primorac Kotor otthonában.
Szerda este a Bajnokok Ligája csoportelsőség megszerzéséért küzdenek férfi pólósaink.
24–10-es győzelmet aratott a Szeged ellen az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Szegedet fogadja 2026 első mérkőzésén a Népligetben.
Vízilabdaszakosztályunk vezetője az elmúlt időszak sikereiről és a célokról is beszélt a FradiMédiának.
A 120 éves terv címen írt könyvet Pozsonyi Zsolt, az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának erőnléti edzője.