Igazi vízilabdás hangulatban kezdődött el az FTC-BVSC bajnoki a Hajós Alfréd Uszodában, ahová rengetegen látogattak ki és a Fradi-tábor is remek atmoszférát varázsolt a sportág szentélyébe. A meccs feléig csupán ennek örülhettünk, ugyanis beigazolódott az, amit előzetesünkben is írtunk. Kellemetlen ellenfél a BVSC. A zuglóiak irányítottak, míg a címvédő csak futott az eredmény után. 3-1-es hátrányból kellett kapaszkodnunk, és az első, valamint a második negyed végén is csak arra volt erőnk, hogy mínusz egyre zárkózzunk. Előbb Vámos Márton szép egyéni megmozdulásával (2-3), majd Giannis Fountoulis távoli löketével (4-5).
Nagyon nyikorgott a gépezet, ami nem csak támadásban mutatkozott meg, hanem védekezésben is. A térfélcsere után hiába hárított ötméterest Vogel, növelte előnyét a BVSC és már 7-4-re vezetett! Aztán még épp időben magára talált a Fradi. Nicolas Constantin-Bicari és Nikola Jaksic góljaival feljöttünk, majd szerb olimpiai bajnokunk varázslata után egyenlítettünk 7-7-re. Jaksic három emberrel a nyakán talált a kapuba a víz alól. Beindult a Fradi-henger! Fountoulis pedig a mérkőzésen először vezetéshez juttatta az FTC-t. 8-7 ide! Nem volt megállás, Vigvári Vendel, majd görög klasszisunk növelte tovább az előnyünket, ami azt jelentette, hogy 4-7-es hátrány után már 10-7 volt a zöld-fehéreknek.
A remek harmadik negyed után sem dőlhettünk hátra. Közel hat perc után talált be újra a kapunkba a BVSC, bár ez is Jansik blokkolni igyekvő kezéről pattant be (10-8). Ugyan Vigvári ismét gólt szerzett (11-8), ellenfelünk folyamatosan tapadt ránk és 11-9 után hajszálra volt attól, hogy visszajöjjön. Vogel Soma azonban hatalmas bravúrt mutatott be és már a második büntetőt fogta meg. Ezzel megálljt parancsolt a BVSC-nek, amelynek Pohl Zoltán és Jansik Szilárd adta meg a kegyelemdöfést. Az FTC végül 13-9-re megnyerte a találkozót, amely jó erőpróbának bizonyult a jövő hétvégi Magyar Kupa Négyes Döntő előtt.
FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 5. forduló, 2020. szeptember 20., vasárnap
Budapest, Margitsziget – Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – BVSC-ZUGLÓ 13-9 (2-3, 2-2, 6-2, 3-2)
Gólszerzőink: Jansik 3, Fountoulis 3, Jaksic 2, Vigvári 2, Vámos 1, Pohl 1, Constantin-Bicari 1
Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!
Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.
Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.
Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!
A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
Néhai játékosunk magyar bajnoki címet és Szuperkupát is nyert a Ferencvárossal.
Nagy Sándor csapata két vereség után, egy drámai csatában nyert mérkőzéssel zárta az egri nyolcas döntőt.
A Hannover elleni mérkőzésen bebiztosíthatja helyét a Bajnokok Ligája négyes döntőjében az FTC-Telekom.