Március 9-én, szerdán, fontos világliga-mérkőzést játszik a férfi vízilabda-válogatott Montenegró ellen.
Az eredeti programterv szerint most Románia lenne az ellenfelünk, ám ők időközben visszamondták a szereplést, úgyhogy a magyar és a montenegrói csapat a győri rangadó után Kotorban is megmérkőzik egymással.
Januárban 14–9-re nyertünk Győrben, Fekete Gergő akkor mutatkozott be a felnőttválogatottban, Vogel Soma védett, Jansik Szilárd duplázott, Vigvári Vendel pedig a négy góljával a mérkőzés legjobbja-címet is kiérdemelte.

Ezúttal is négy FTC-játékos kapott meghívót, csak Jansik, Vigvári és Vogel mellett Fekete helyett most a center, Német Toni csatlakozhatott a kerethez, amely hétfő reggel gyűlt össze, és rögtön meg is indult délnek. A Belgrádig tartó buszozást egy repülőút követte Tivatba, de este már a mérkőzés helyszínén, Kotorban edzett a csapat, ahol kedden még két gyakorlás szerepelt a programban.
A szerda esti mérkőzés tétje, hogy melyik válogatott végez előrébb az A-csoportban,ötgólos előnyről indulunk, ami majd a világliga európai döntőjének sorsolásakor lesz érdekes: a spanyol, német, francia csoport másodikját kapja ugyanis a miénk győztese.
Az európai döntőt április 28–30. között rendezik egy később kijelt helyszínen, ugyanis itt is volt változás: eredetileg Budapest lett volna a finálé házigazdája, ám mivel mi átvállaltuk a teljes vizes világbajnokság megrendezését, a vízi-vl-ről lemondtunk.
FÉRFI VILÁGLIGA, A-CSOPORT
2022. 03. 09., 19.00, Kotor
Montenegró–Magyarország
A KERET
Kapusok (2): Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
Mezőnyjátékosok (13): Angyal Dániel, Konarik Ákos, Nagy Ádám (Szolnok), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Mezei Tamás, Vadovics Viktor (Vasas), Burián Gergely, Csacsovszky Erik, Manhercz Krisztián (OSC), Jansik Szilárd, Német Toni, Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo)
Nagyon csalódottan nyilatkozott Fekete Gergő és Nyéki Balázs az elvesztett BL-elődöntő után – VIDEÓ!
Végletekig szoros mérkőzés után ötméteresekkel kikaptak férfi pólósaink a Bajnokok Ligája Final Fourban.
A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Barceloneta ellen küzd meg a csütörtöki elődöntőben Máltán.
Nyéki Balázs szerint segíthet a vízilabdacsapatának az ismerős medence, ahol már két trófeát nyertek – VIDEÓ!
Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!
Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.
A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.
BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!