2020. december 28.
Nagyot fordult a világ Vigvári Vendellel
A junior válogatott kerettag szerint a 2021-es korosztályos világbajnokságon jó esélye lehet a magyaroknak.

Több szempontból is hányatott, nem kalkulált kihívásokkal teli volt a 2020-as év. Az FTC-Telekom Waterpolo keretében azonban akad valaki, akinek rövid pályafutása mérföldkőhöz érkezett 2020-ban, és számtalan jó értelemben felejthetetlen élményben volt része. Vigvári Vendelről van szó, aki ebben a naptári évben az UVSE-ből került az FTC-hez. A 19 éves játékossal kapcsolatban nyugodtan kijelenthetjük, abszolút megfelelt az eddigi elvárásoknak, a beilleszkedése zökkenőmentesnek titulálható, sőt, már azt is bebizonyította, hogy elbírja a nevelőegyesületéhez képest jóval magasabb elvárásokat.

A szép jövő előtt álló, a Bajnokok Ligája-csoportkör három mérkőzésén öt gólig jutó játékost a felnőtt és a junior válogatott számára tartott év végi összetartás után kaptuk telefonvégre és kértük fel egy rövid visszatekintőre.

- Lehetőséged adódott felnőtt válogatott edzéseken részt venni, ami ilyen fiatalon különleges élmény lehetett.
- Nagyon nagy élmény volt, és egyben fárasztó is, mivel számomra a BL után szinte azonnal kezdődtek a junior válogatott munkái. Remek 4-5 napban volt részem, december 19-én és 20-án reggel a juniorokkal, este pedig a felnőttekkel készülhettem, hétfőn pedig csak a felnőttekkel. Nagyon jó társaságban csöppentem, és az edzések színvonala is magas volt.

- A junioroknál veled együtt négy, a felnőtteknél hét FTC-játékos kapott meghívót, mintha klubedzésen vettél volna részt…
- Nagy könnyebbséget adott, hogy ennyi csapattársammal készülhettem együtt, másrészt ez is azt mutatja, hogy az FTC milyen szintet képvisel.

- Térjünk át arra, hogy a 2020-as év sokak számára telis-tele volt nehézségekkel, számodra viszont számtalan pozitív változást hozott. Melyekre emlékezel legszívesebben?
- Az ünnepek alatt lehetőségem van arra, hogy felelevenítsem és kiértékeljem az évet. Ott van mindjárt, hogy még az UVSE-vel a legjobb nyolc közé jutottunk a bajnokságban, majd a Magyar Kupa-siker már a Fradi színeiben. Erőt ad, hogy a klubváltás ellenére nem esett vissza a játékom, eredményes tudtam lenni (14 bajnokin 38 gól – szerk.). Kiemelt helyet foglal el az év emlékezetes pillanati között életem első Bajnokok Ligája mérkőzése. Nagyon tetszett ez a profi légkör, ami ott tapasztalható. Ha lehet így fogalmazni, ezt az évet a felnőtt válogatott edzéseken való részvétel koronázta meg.

- Nem könnyű kérdés, de vannak egyéni céljaid 2021-re?
- Elsősorban a 2020-as évet kell lezárnom és értékelnem, de természetesen vannak kitűzött célok, amiket egyelőre nem fednék fel.

- Hogyan ünnepeltétek a karácsonyt, netán van valamilyen különleges tradíció, amit követni szoktatok?
- Hagyományos módon zajlott nálunk a Karácsony, annyi különbséggel, hogy a helyzet miatt idén nem látogattuk meg a nagyszülőket, de természetesen videochaten tartjuk velük a kapcsolatot.

- Kicsit ugorjunk még vissza a munkás mindennapokhoz, és ezúttal a junior válogatotthoz. A keret egészét vizslatva jók a jövőbeli kilátások, milyen reményekkel vágtok neki a 2021-es, Argentínában sorra kerülő junior világbajnokságnak, netán esett már szó köztetek az esélyekről?
- Többekkel beszélgettünk a lehetőségekről. Azt gondolom, hogy ez egy kivételesen jó korosztály. Az ellenfeleinkről ugyan nem sokat tudunk, igen régen láttuk őket. Ha a keretet, a stábot, a minket körülvevő remek környezetet vesszük alapul akkor bíztatóak a kilátásaink, ráadásul ennek a korosztálynak ez lesz az utolsó világeseménye. Az aranyéremért megyünk Buenos Airesbe, és ha mindenki hozzáteszi a saját munkáját, elérhetjük a célunkat.

(A mai napon érkezett a hír, Vigvári a 20 főre szűkített felnőtt válogatott keretbe is bekerült, így egy lépésre került attól, hogy ott lehessen a januári Világliga-tornán is.)

Cikkajánló

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Nyerni megyünk Barcelonába!

A BL-csoportban két győzelemmel álló férfi pólósaink újabb lépést tennének a Final4 felé.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin