2025. november 22.
Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Két hibátlan csapat, a kupadöntő „második felvonása”

Ilyen, és ehhez hasonló jelzőkkel lehetett illetni az FTC-Telekom és a Honvéd összecsapását, amely a „dupla szombat” második mérkőzése volt a Komjádiban, hiszen ezt megelőzően Keszthelyi Ritáék 17-8-ra legyőzték az Egert. A két fővárosi rivális két hónappal ezelőtti kupadöntőjén Szivós Márton együttese megszorongatta a Fradit, amely akkor 17-15-re nyert, de kíváncsian vártuk ezt a meccset, ahol a bajnokság két még 100%-os csapata jászott.

Tanulva a Magyar Kupa-fináléból, ezúttal villámrajtot vettünk, és 3-0-ra elhúztunk, miközben a vendégeknek 5 perc kellett az első találatukhoz. Ezt követően sem volt megállás, elől-hátul brillírozott a Fradi: Jansik Szilárd és Sztilianosz Argiropulosz is duplázott, és 4-2 után egy pusztító első félidővel 9-2-re magabiztosan elhúztunk.

Mindenképpen ki kell emelni Jansik hősies játékát, akit a három gólja után le kellett cserélni, mivel ütést kapott a szemére, de alig három negyednyi játékával is az egyik leghasznosabb tagja volt a csapatnak.

ERŐDEMONSTRÁCIÓ A KOMJÁDIBAN

Látszódott a mieinken, hogy extra motivációval ugrottak vízbe, hiszen minden gólt, blokkot és védést hangos öröm kísért a medencében és a kispadon is. Ezt tükrözi az eredmény is, többször is közel voltunk ahhoz, hogy tíz legyen a két csapat között (13-4). A Nyéki Balázs által az utóbbi hetekben kritizált védekezésünk közel tökéletes volt három negyedig, hiszen Vogel és Szakonyi mindössze négy gólt kapott.

A Honvéd az utolsó játékrészre ismét elővette a „teljes csapattal kapuba álló” taktikáját, amit nem igazán tudtunk feltörni, míg elől Ekler Bendegúz faragott a hátrányon. Az FTC-Telekom azonban így is magabiztos, 16-9-es sikert aratott, ez pedig azt jelenti, hogy továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a bajnokságban. A következő kihívás a BVSC személyében november 29-én jön ismét a Komjádi Uszodában.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 8. forduló – 2025. november 22., szombat 18:45

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO - Endo Plus Service-Honvéd 16-9 (4-2, 5-0, 4-2, 3-5)

Gólszerzőink: Argiropulosz 3, Jansik 3, Vigvári 2, Vismeg 2, Di Somma, Fekete, Mandics, Manhercz, Nagy, Vámos 1-1

Cikkajánló

Jámbor: motivációt ad, hogy felkerültem a térképre

18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin