2025. március 19.
Nagyváradon tettünk nagy lépést a Final Four felé
Argiropulosz-Di Somma-Vogel hármas vezérletével 18-7-re nyert az FTC-Telekom az Oradea ellen a BL-ben.

Bár tudtuk, hogy szép számmal lesznek Fradi-drukkerek a szerda esti Oradea-FTC Bajnokok Ligája-rangadón, mégis minden várakozásunkat felülmúlta az, amilyen fogadtatásban részesítettek minket Nagyváradon. Gyakorlatilag otthon éreztük magunkat, köszönhetően a Budapestről busszal érkező rengeteg szurkolónak, illetve azoknak a határon túli magyaroknak, akik kilátogattak a mérkőzésre, hogy buzdítsák csapatunkat. A találkozó gyászszünettel kezdődött, hiszen megemlékeztek a tíz napja tragikus hírtelenséggel elhunyt Monostori Attiláról, aki mindkét klubban játszott pályafutása során.

Már megszokhattuk Nyéki Balázs együttesétől, hogy nincs híján motivációnak, de a Fradi-szurkolók által teremtett hangulat még nagyobb lökést adott a játékosoknak, akik az 1-1-es állást követően már a második negyed közepére 8-1-es előnyre tettek szert. Elképesztő, mire képes Vogel Soma! Saját nevelésű kapusunk néhány másodpercben belül parádésan hárította a hazaiak két büntetőlövését is. Ez megadta az alaphangot a mérkőzésnek, és a mieink beindították a rakétát: zsinórban hét gólt szereztek. Argiropulosz, Di Somma és Fekete két-két találattal, míg Vismeg egy góllal járult hozzá a Fradi-rohamhoz. 12 és fél perc után megtört a nagyváradiak gólcsendje (2-8), de görög klasszisunk a tőle megszokott higgadtsággal vágta be a labdát az ellenfél kapujába, így 10-2-es ferencvárosi vezetéssel zárult a mérkőzés első fele.

Nem vettük félvállról a meccset, hiszen hiába áll pont nélkül az Oradea a második csoportkörben, a Barcelonetának is keményen meg kellett küzdenie a győzelemért ellenük. A nagyszünetet követően a sorminta megszakadt, hiszen négy perc alatt háromszor is betaláltak a hazaiak, így hat gólra zárkóztak (6-12). Di Somma és Argiropulosz most különösen tüzes hangulatban voltak, és gyorsan visszaállították nyolcgólos előnyünket (6-14). Egyébként is jó emlékeink vannak erről az uszodáról, hiszen nyolc éve, többek között Vogellel, Jansikkal, Pohllal és Nyéki Balázzsal a vízben, 12-6-ra nyerni tudtunk itt az Euro Kupa-döntő első meccsén. Ezúttal is jól működött a védekezésünk, hiszen szinte esélyt sem hagytunk a hazaiaknak a mérkőzés hajrájában, akik csak a harmadik negyedben tudták feltörni érdemben a kapunkat. Az utolsó játékrészben még megszórtuk magunkat, Varga Vince remekelt és hatalmas góljával beállította a 18-7-es végeredményt.

A Barceloneta és a Savona után tehát az Oradeát is legyőztük, amivel nagy lépést tettünk a máltai négyes döntő felé. Persze, a csoportkör fele még hátravan, ráadásul a következő fordulóban a legnagyobb riválisunkhoz, Barcelonába látogatunk két hét múlva. Addig azonban vár ránk többek között egy OSC elleni hazai bajnoki, amelyet most szombaton, március 22-én 15:30-tól játszunk a Komjádi uszodában.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Negyeddöntős csoportkör, 3. forduló - 2025. március 19., szerda 20:00 (magyar idő szerint)

Románia, Nagyvárad - Bazinul Olimpic Ioan Alexandrescu

C.S.M. ORADEA (román) – FTC-TELEKOM Waterpolo (magyar) 7-18 (1-5, 1-5, 4-4, 1-4)

Gólszerzőink: Argiropulosz 4, Di Somma 4, Varga V. 3, Mandics 2, Fekete 2, Manhercz, Nagy Ákos, Vismeg 1-1

Cikkajánló

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

Sikerült a címvédés FTC Mastersnek

Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

Kilenc fradista a bő keretben

A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.

A Margitszigeten készülünk Málta újabb meghódítására

BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!

Történelmi dupla bajnoki cím!

Női és férfi vízilabdázóink együtt ünnepelhették bajnoki címüket, itthon tarolt az FTC-Telekom Waterpolo.

Ismét bajnok a megállíthatatlan FTC!

Harmadszor is legyőztük a Honvédot, így sorozatban ötödször lett bajnok az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

A klubtörténeti duplázás kapujában pólósaink

Május 31-én a Komjádiban az FTC-Telekom női, majd férfi vízilabdacsapata is megszerezheti a bajnoki címet.

Közel az arany: „Az elején el akartuk venni a kedvüket”

Férfi vízilabdázóink parádés első negyeddel nyitottak a Honvéd ellen, így esélyt sem adtak - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin