2022. február 28.
Négy Fradi-játékos a válogatott keretében
Férfi vízilabda válogatottunk keretébe ezúttal négy FTC-játékos kapott meghívást.

A zakatoló férfibajnokságot a jövő héten válogatott-program színesíti: Märcz Tamás együttese Montenegróba utazik, hogy a világliga A-csoportjában a visszalépett Románia helyett ismét a délszlávokkal játsszon.

Nemrég, január 18-án Győrben találkoztak a csapatok, akkor a mieink 14–9-re nyertek, Vigvári Vendel lett a mérkőzés legjobbja, debütált a felnőttválogatottban Fekete Gergő, és szerepelt még Vogel Soma és Jansik Szilárd is.

Ezúttal ugyancsak négy játékosunk kapott meghívót Vogel Soma mellett Jansik Szilárd, Német Toni és Vigvári Vendel.

- A korábban lejátszott mérkőzés eredménye csalóka, a montenegrói válogatott jó, lendületes ellenfél, amely otthonában különösen veszélyes – mondta a waterpolo.hu-nak Märcz Tamás. - Szeretném majd azt látni, hogy a nálunk vízbe ugró 13 játékos nagy intenzitással, taktikailag jól felépített, összeszedett játékkal rukkol ki. Ellenfelünk otthonában igazi karakterpróba elé nézünk, de a cél a győzelem lesz természetesen.

A kihirdetett keretből ezúttal is több rutinos játékos maradt ki, így a fiatal tehetségek számára ismét itt a lehetőség a bizonyításra.

- A lehetőségeink az ismert okok miatt szűkösek, kevesebb a mérkőzés a világligában is, így valóban minden együtt töltött napot meg kell becsülni. Fontosnak tartom, hogy minden egyes válogatott edzés, mérkőzés után azt érezzük, a jövőre nézve épült valami. A montenegrói szereplés is egyfajta miniteszt számunkra, bízom benne, több pozitív jel is érkezik majd a játékosoktól, ami a fejlődést mutatja. A fő feladat idén természetesen majd a hazai világbajnokság, illetve a nyár végén a spliti Európa-bajnokság lesz - mondta Märcz Tamás.

FÉRFI VILÁGLIGA, A-CSOPORT
2022. 03. 09., 19.00, Kotor
Montenegró–Magyarország

 

A KERET
Kapusok (2): Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
Mezőnyjátékosok (13): Angyal Dániel, Konarik Ákos, Nagy Ádám (Szolnok), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Mezei Tamás, Vadovics Viktor (Vasas), Burián Gergely, Csacsovszky Erik, Manhercz Krisztián (OSC), Jansik Szilárd, Német Toni, Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo)

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin