2023. június 15.
Négy között az U20-as válogatott!
Kovács Róbert csapata az olaszokat legyőzve jutott elődöntőbe a bukaresti világbajnokságon.

Nem volt kérdés, hogy melyik piros-fehér-zöld csapat a jobb az U20-as világbajnokság negyeddöntőjében. Csoportgyőztesként két nap pihenő járt a magyar gárdának, amit látszólag megfelelően használt fel a csapat. 2-0 után Varga Vince adott gólpasszt Vigvári Vincének, majd egy talján találat után ő maga lepte meg az olaszok kapusát (4-1). Szorosabb periódusa volt a meccsnek a második negyed. Egy Tátrai-gól után két találat jött az ellenféltől, majd Nagy Ákos egy ejtéssel módosította az eredményt 6-3-ra.

Ismét maradt a háromgólos különbség. Varga Vince már másodjára talált be, ezen felül egy magyar és két olasz akció volt eredményes (8-5). Az utolsó felvonásra fordulva nem maradt sok kérdés megválaszoltalanul. Nagy újra betalált, ezzel betonbiztossá téve a négy közé jutást.

Az elődöntőt 18:30-kor kezdi meg pénteken a válogatott, az ellenfél pedig az amerikai válogatott lesz, akiket korábban már fölényesen legyőztünk a csoportküzdelmek során.

(Fotó: World Aquatics)

 

FÉRFI U20-AS VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
2023.06.15., csütörtök, negyeddöntő

MAGYARORSZÁG-OLASZORSZÁG 9-5 (4-1, 2-2, 2-2, 1-0)

Gólszerzők: VARGA 2, Vigvári 2, Ekler 2, NAGY Á. 2, Tátrai 1

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin