Két fordulóval ezelőttig biztatóan nézett ki a Bajnokok Ligája A-csoportjának a tabellája – azóta kicsit kuszább lett a helyzet.
A hazai színtéren bajnoki alapszakasz-, valamint Magyar Kupa-győztes férficsapatunk a BL-ben az egyértelműen sokkal erősebb nyolcasban küzd a továbbjutásért.
Ezt tovább nehezíti, hogy ide került a szerb Novi Beograd is, amely a rendező jogán biztos résztvevője a nyolcas döntőnek, úgyhogy teljesen mindegy, milyen pozícióban végez, tagja lesz a végjátéknak.
Persze jelen állás szerint a kisebb világválogatottal felérő délszláv csapat a saját jogán is final eightes helyen áll – mi inkább a Barcelonetával és az Olympiakosszal állunk nagy versenyben.
Ennek az érdekessége, hogy e két társaság a mostani fordulóban egymással találkozik, a következőben pedig mi utazunk Görögországba…
Ezúttal viszont Belgrádba vezetett az utunk, ahol a leendő nyolcas döntő-házigazdával játszunk (nekünk) kulcsfontosságú meccset. A hazai mérkőzésen november végén 11–10-re nyertünk, a poén kedvéért a szerb légiósunk, Nemanja Ubovic góljával.
Ő tehát most ellenfélként tér haza, és izgatottan várja a rangadót, hiszen régóta légióskodik szerte Európában, és valahogy külföldi csapataival elkerülte a honfitársait.
A Novi Beograd egyébként a 4. fordulóbeli találkozásunk óta elveszítette a hazai kupadöntőjét, aminek a nyomán lemondott a vezetőedzője, Vladimir Vujaszinovics, helyette Igor Milanovics vezeti a keretet, amely viszont továbbra is bivalyerős. A balkezes Dusan Mandics például a tervek szerint most kapja majd meg az előző esztendő legjobbjának járó nemzetközi díjat a Total Waterpolo szakhonlaptól.
Mindenesetre a mi célunkon ez sem változat: nyerni szeretnénk, hogy küzdhessünk tovább a nyolcas döntőért!
A szerbek elleni meccset a szokásos felületeken, az m4sport.hu oldalon, illetve a LEN hivatalos streamjén lehet majd követni a távolból.
BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 11. FORDULÓ
2022. 0330., szerda, 19.45, Belgrád
Novi Beograd (szerb)–FTC-Telekom Waterpolo
(Élő közvetítés: m4sport.hu, LEN stream)
A forduló további mérkőzései:
19:30: Barceloneta (spanyol)–Olympiakosz (görög)
20:30: Brescia (olasz)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
20:30: Radnicski Kragujevác (szerb)–Jadran Split (horvát)
Az állás:
1. Brescia 23 pont
2. Novi Beograd 20*
3. Olympiakosz 19
4. Barceloneta 17
5. FTC-TELEKOM 16
6. Radnicski Kragujevác 10
7. Jadran Split 9
8. Dinamo Tbiliszi 0
*Mivel a Novi Beograd helye rendezőként garantált a nyolcas döntőben, a szerbeken kívüli legjobb három jut még tovább.
A hátralévő mérkőzéseink:
12. forduló (április 9.): Olympiakosz (idegenben)
13. forduló (április 20.): Radnicski Kragujevác (otthon)
14. forduló (május 11.): Brescia (otthon)
Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!
Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.
Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.
Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.
Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!
Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.
Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!
Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.