Elképesztő tempóban kezdte az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a Debrecen elleni mérkőzést. Alig több mint 40 másodperc alatt lőtt két gólt Vámos Márton, megalapozva ezzel a találkozó menetét. Ezután természetesen visszavettünk az iramból, de továbbra is hatalmas nyomás alatt tartottuk a vendégeket, így az első negyedben Varga Dénes, Aaron Younger, Slobodan Nikic, Kállay Márk és Német Toni góljával már 7-0-ra vezettünk.
A második játékrészben 9-0-s állásnál újoncot avatott az FTC és vezetőedzője Varga Zsolt, ugyanis beszállt a 16 éves Varga Bence Bendegúz, akinek ez volt élete első felnőtt ob I-es mérkőzése (a képen.)

A fiatal játékosunk már a nyolcadik saját nevelésű pólósunk volt, aki bemutatkozott a nagycsapatban ebben a szezonban. Első góljára sem kellett sokat várni, ugyanis Gór-Nagy Miklós gyönyörű találata után Varga Bence is eredményes volt a bal szélről, amivel már 11-1-re vezetett a címvédő.
13-2-es félidei előny után várható volt, hogy nem lehetett ilyen ütemben szórni a gólokat, csapatunk azonban erre is rá tudott cáfolni. Sedlmayer Tamás, Nikola Jaksic és Jansik Szilárd is feliratkozott a gólszerzők közé, így az utolsó negyedet 17-3-as állásról kezdték a csapatok.
Itt már azért csökkent a koncentráció a védelemben, hiszen négyszer is megzörgették a hálónkat a vendégek, de elől is aktívak maradtunk Jansik Szilárd révén. A válogatott bekk az addigi egy gólja mellé még lőtt hármat, ezzel pedig a meccs legeredményesebb játékosa lett. A Ferencváros végül 22-7-re nyert, így sikeresen kezdte a bajnokság középszakaszát. A lőtt gólok száma egyébként a Fradi idei legjobb teljesítménye, emellett pedig a legnagyobb arányú győzelemnek is örülhetett a csapat és a szurkolótábor.
Jövő hét szerdán valószínűsíthető, hogy nehezebb feladata lesz a mieinknek, ugyanis március 6-án FTC-Szolnok rangadót rendeznek a Császár-Komjádi Sportuszodában 18:45-től.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 1. forduló, 2019.03.02., szombat
FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – DVSE 22-7 (7-0, 6-2, 4-1, 5-4)
Gólszerzőink: Jansik 4, Kállay 3, Sedlmayer 3, Varga D. 3, Vámos 2, Jaksic 2, Younger, Nikic, Német, Gór-Nagy, Varga B., 1-1
Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!
Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.
A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.
BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!
Női és férfi vízilabdázóink együtt ünnepelhették bajnoki címüket, itthon tarolt az FTC-Telekom Waterpolo.
Harmadszor is legyőztük a Honvédot, így sorozatban ötödször lett bajnok az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.
Május 31-én a Komjádiban az FTC-Telekom női, majd férfi vízilabdacsapata is megszerezheti a bajnoki címet.
Férfi vízilabdázóink parádés első negyeddel nyitottak a Honvéd ellen, így esélyt sem adtak - VIDEÓ!