2026. június 11.
Nem lesz címvédés, alul maradtunk az elődöntőben
Végletekig szoros mérkőzés után ötméteresekkel kikaptak férfi pólósaink a Bajnokok Ligája Final Fourban.

Női pólósaink után Nyéki Balázsékon volt a sor, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ehhez a spanyol bajnok rivális, a Barceloneta ellen vezetett az út a címvédő számára.

MINDEN SZINTEN EGYENLŐ ERŐK KÜZDELME

A mérkőzés kezdetétől fej fej mellett haladt a két csapat, de nem volt jó előjel, hogy folyamatosan a spanyolok szerezték meg a vezetést. Fekete Gergő egy őrülten nagy góllal egyenlített először, majd a sérülésből a négyes döntőre visszatérő Edoardo Di Somma talált be (2-2). A lelátó a Fradi-szurkolóktól volt hangos, de Unai Aguirre sorozatos védéseinél mind a kapus, mind a csapattársai hangosan ünnepeltek, ami igencsak próbára tette a mieinket. Ugyanakkor Vogel Somát sem kellett félteni, aki szintén bravúrokkal kezdte az összecsapást.

Ahogyan női csapatunk, úgy sajnálatos módon a fiúk is az üldöző szerepébe kerültek, hiszen a második negyedben elkezdett ellépni a katalán együttes. Védekezésünkkel nem lehetett hiányérzetünk, de a támadójátékunk nagyon döcögött, és sokszor „sztárt csináltunk”
Aguirréből halvány lövéseinkkel. Még semmi sem volt veszve, de 6-3-as hátránnyal mentünk a nagyszünetre.

SOSEM ADJA FEL A FRADI!

A pihenő után egyből elkezdtük a zárkózást, és Mandics, Vigvári és Manhercz góljaival sikerült is egyenlíteni bő öt perc alatt. A harmadik negyed végén többször is támadhattunk a vezetésért, de hiba csúszott az akciókba, miközben a Barceloneta egyik lövése utat talált a kapunkba, így egygólos hátrányban mentünk az utolsó nyolc percre.

KÖZEL JÁRTUNK A SIKERHEZ

Jól kezdtük a mérkőzés utolsó szakaszát: Manhercz előbb egyenlített, aztán Argiropulosz először megszerezte a vezetést. Ellenfelünk egalizált, így amikor három perc volt hátra, 8-8 szerepelt az eredményjelzőn. Fekete egy bombát küldött a spanyol kapuba, és később emberelőnyben támadhattunk azért, hogy kettővel vezessünk, és minden bizonnyal eldöntsük a mérkőzést, de nem jártunk sikerrel. A Barceloneta fél perccel a vége előtt egyenlített, és mint később kiderült, ötméteresekre mentette az elődöntőt (9-9).

A szétlövésben ezúttal higgadtabbak voltak a spanyolok: ők nem hibáztak, miközben nálunk két lövés sem talált utat a kapuba, így 13-11-re kikaptunk a Barceloneta ellen. Nem lesz címvédés, megszakadt a nagy sorozatunk, hiszen zsinórban két BL-győzelem és 10 trófea után ezúttal a bronzéremért küzdhetünk. Pénteken viszont szurkolhatunk a női pólósainknak, akik az Olympiakosz elleni döntőben harcolhatnak a végső sikerért 21 órától.

Frissítés: A Pro Recco 19-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, így a fiúk is a görög bajnokokkal játszanak majd. Szombaton 19 órától küzdhetünk meg a bronzéremért az Angyal-Zalánki duó ellen.

 

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA – NÉGYES DÖNTŐ

Elődöntő - 2026. június 11., csütörtök 19:00

CNA BARCELONETA (spanyol) – FTC-TELEKOM (magyar) 13–11 (3–2, 3–1, 1–3, 2–3) - ötméteresekkel 4–2

Gólszerzőink: Fekete 2, Manhercz 2, Argiropulosz, Di Somma, Jansik, Mandics, Vigvári 1-1

 

A Final Four további menetrendje:

Június 12., péntek – Női éremcsaták

19:00 | CN MATARO – SANT ANDREU

21:00 | OLYMPIAKOSZ – FTC-TELEKOM

 

Június 13., szombat – Férfi éremcsaták

19:00 | FTC-TELEKOM – OLYMPIAKOSZ

21:00 | CNA BARCELONETA – PRO RECCO

Cikkajánló

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

„A címvédésről álmodtunk, de a bronzot kell megnyerni.”

Nagyon csalódottan nyilatkozott Fekete Gergő és Nyéki Balázs az elvesztett BL-elődöntő után – VIDEÓ!

A női csapatunk után a férfiak is BL-döntőbe jutnának

A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Barceloneta ellen küzd meg a csütörtöki elődöntőben Máltán.

„Pozitív energiákat hoz ki belőlünk a két BL-győzelem!”

Nyéki Balázs szerint segíthet a vízilabdacsapatának az ismerős medence, ahol már két trófeát nyertek – VIDEÓ!

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

Sikerült a címvédés FTC Mastersnek

Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin