Érdekes helyzet állt elő a Világliga Szuperdöntő csütörtöki napjára, hiszen azzal a Japánnal találkozott a magyar vízilabda-válogatott, amely 17-7-re legyőzte a kanadaiakat, akiktől mi kikaptunk 10-9-re. Ezek után kíváncsian vártuk, hogy milyen eredmény születik majd a csoport utolsó fordulójában.
Harmadik meccsünkön végre mi szereztük meg a vezetést és már 2-0-ra is elléptünk, ugyanakkor nem tudtuk még jobban leszakítani a Japánokat. Olyannyira nem, hogy az első és a második negyed is 3-3-as eredménnyel zárult, ráadásul 5-4-nél fordított az ázsiai válogatott. A félidőre azonban sikerült egyenlítenünk 6-6-ra.
A szünet után 7-7-ig még tudták tartani a tempónkat, ezt követően viszont feljavult a védekezésünk, ennek köszönhetően pedig a meccs második felében mindössze három gólt kapott Kardos Gergely és az őt váltó Bisztritsányi Dávid, míg elől Német Toni és Pásztor Mátyás vezérletével hetet lőttünk. A Fradi centere ráadásképp begyűjtötte a mérkőzés legjobbjának járó díjat is (MVP), hiszen öt próbálkozásából öt gólt szerzett. Magyarország végül 13-9-re megnyerte utolsó csoportmeccsét és másodikként jutott tovább. A pénteki negyeddöntőben az Aaron Youngert is soraiban tudó Ausztrália vár majd ránk.
Borítókép: Stuber Sándor / VLV.hu
FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐ
Csoportkör 3. mérkőzés, 2019.06.20., csütörtök
Magyarország – Japán 13-9 (3-3, 3-3, 3-2, 4-1)
Gólszerzőink: Német 5, Pásztor 2, Kállay, Várnai, Erdélyi, Bátori, Bedő, Nagy 1-1
PROGRAM: 2019. június 18-23., Belgrád
A-csoport: Japán, Magyarország, Kanada, Spanyolország
B-csoport: Ausztrália, Horvátország, Kazahsztán, Szerbia
Csoportmérkőzések - 1. forduló, június 18., kedd
Horvátország-Kazahsztán 20-4
Magyarország-Kanada 9-10
Japán-Spanyolország 10-18
Ausztrália-Szerbia 8-12
2. forduló - június 19., szerda
Japán-Kanada 17-7
Magyarország-Spanyolország 15-12
Ausztrália-Kazahsztán 14-5
Horvátország-Szerbia 10-11
3. forduló - június 20., csütörtök
Horvátország-Ausztrália 11-9
Magyarország-Japán 13-9
Kanada-Spanyolország, 19:15
Kazahsztán-Szerbia, 21:00
Június 21., péntek, negyeddöntő
Magyarország – Ausztrália 15:00
A3 – Horvátország 16:45
A1 – Kazahsztán 19:15
A4 – Szerbia 21:00
Helyosztók - június 22., szombat – VÁLTOZOTT!
Az 5-8. helyért, 10:00 és 11:45
Elődöntő, 15:00 és 16:45
Helyosztók - június 23., vasárnap – VÁLTOZOTT!
A 7. helyért, 10:00
Az 5. helyért, 11:45
A 3. helyért, 15:00
Döntő, 16:45
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.
Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.