Mint megírtuk, 16 játékos utazott a zágrábi Világkupa selejtezőre. Ennek nagy része, szám szerint kilenc sportoló Ferencváros-kötődésű. Az első meccskeretben közülük nyolcan voltak, mivel Vogel Soma csak a torna második felében kap majd játékperceket hosszú sérülése után.
Egy másik kapusunk viszont debütált a nemzeti csapatban, sőt, kezdőként kapott helyett az első ütközeten. Szakonyi Dániel 29 évesen élete formáját mutatta az elmúlt hónapokban, amíg Vogel a rehabilitációját töltötte, ezért a válogatottba is lehetőséget kapott Varga Zsolttól.
A Fradi-játékosok száma azonban gyorsan nőhet, hiszen elképzelhető, hogy Vogel felépülésével kilenc játékos, sőt, nyáron Varga Dénes visszatérésével akár már 10 Fradi-játékos szerepelhet majd a válogatottban. Arról nem is beszélve, hogy a Világkupán már Vámos Márton is a csapattal van, aki tavaly távozott klubunktól.
A mérkőzés elején kemény ellenfélnek bizonyult a francia csapat, ekkor még mi mentünk az eredmény után. Vigvári Vendel szerezte az első magyar találatot. A második negyedben pedig ő szerzett vezetést is 4-3-nál. A félidő előtt még Német Toni juttatta bravúrosan a kapuba a labdát.
Pohl Zoltán talált be még a Fradi-vízilabdázók közül, a debütáló és a találkozót végig védő Szakonyi pedig egyre jobban védett a meccsen, végül pedig egy ötméterest is kivédett, ahogy idén olyan sokszor tette azt.
Lassúnak láttam a játékunkat, lehet, ebben szerepet játszik az új labda, még meg kell szokni, de ez napról napra jobb lesz. Kicsit számítottam arra, hogy az első mérkőzés nem lesz annyira színvonalas – nyilván, vissza kell nézni a meccset videóról, milyen elemeken kell tovább dolgozni - Nyilatkozta Varga Zsolt, a válogatott szövetségi kapitánya
Hogy mit éreztem a himnusz alatt? Teljes libabőr... Nyilván énekeltem a többiekkel együtt, szívre tett kézzel, kicsit el is érzékenyültem, viszont ez kellemesebb habitussal dobott be a meccsbe - mondta debütáló kapusunk, Szakonyi Dániel a mérkőzés után.
A találkozót 10-6-ra nyertük meg. Holnap pihenő vár a csapatra, pénteken az olaszoknak vághatunk vissza a budapesti vb negyeddöntőjében elszenvedett 11-10-es vereségért.
Világkupa-selejtező , férfiak, A csoport, első mérkőzés
Franciaország – Magyarország 10-6 (3-2, 1-4, 1-1, 1-3)
Gólszerzők: Vámos 3, Vigvári 2, Pohl, Német, Angyal, Burián, Manhercz 1-1
Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.
Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ
Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!
15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.
Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.
A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.