2021. november 13.
Nyolcból nyolc: az UVSE is kipipálva!
A harmadik negyedet megnyomta a csapat, amely az erőforrásokkal gazdálkodva is hattal győzött az UVSE ellen.

A Bajnokok Ligája-mérkőzések közé ékelődő, és a hamarost elérkező bajnoki rangadók előtt déli meccset játszott az UVSE-vel az FTC-Telekom Waterpolo.

A bajnokság, a hazai és a nemzetközi kupa hármas – sőt, az utazásokkal együtt inkább négyes… – terhelése közben Varga Zsolt továbbra is ügyesen adagolja a feladatokat, úgyhogy az OB1-ben eddig nyeretlen lilák ellen kimaradt Varga Dénes, Daniil Merkulov és Német Toni is hiányzott, viszont az idényben először játszott a felnőtteknél a 18 esztendős Klár Gergely.

A kapuban Szakonyi Dániel kezdett, és több dolga is lett a vártnál, mert a papírformánál szorosabban alakult a találkozó, a nagyszünetben csak 5–4-re vezettünk.

De aztán a harmadikat megnyomta a csapat, különösen Nemanja Ubovic volt elemében, aki nemcsak a fórokat szállította, hanem a gólokat is, még akcióból is betalált centerből.

Ráadásul a végére felzárkózott mögé Jansik Szilárd, illetve az első félidőt nagyjából köntösben végigülő Vámos Márton, valamint Vigvári Vendel duplázott, úgyhogy így is magabiztos 14–8 lett a vége, azaz megvan a nyolcadik fordulóban a nyolcadik győzelem is. Ráadásul a forduló rangadóján a Szolnok idegenben sima, 9-5-ös vereséget szenvedett a Vasastól, így egyedüli hibátlan gárdaként a Fradi vezeti a tabellát.

Pénteken pedig következhet az idény első hazai Bajnokok Ligája rangadója a világsztárokkal érkező görög Olympiakosz ellen a Komjádiban!

E.ON FÉRFI OB1, 8. FORDULÓ
FTC-TELEKOM WATERPOLO–UVSE 14–8 (4–2, 1–2, 7–1, 2–3)
Gólok: Ubovic 4, Jansik 3, Pohl 2, Vámos 2, Vigvári 2, Fekete 1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin