
A második Bajnokok Ligája buborék utáni első mérkőzésen fölényes, nyolc gólos győzelmet aratott az FTC. Ezúttal Nicolas Constantin-Bicari, Vámos Márton, Varga Dénes és Nyíri Balázs maradt ki a meccskeretből és helyet kapott Szabó II. Bence, valamint fiatal balkezes játékosunk Böröczky Marcell is. A 18-10-es, 28 gólt hozó találkozón csapatunk védekezése kissé nehezen állt össze, de a félidő után három gólt kaptak Zalánki Gergőék.
Gárdonyi Andrással a kapuban, Sedlmayer Tamás hozta el az első ráúszást és rögtön megszereztük a vezetést, Zalánki kezdte meg a gólgyártást. Vismeg Zsombor először és utoljára egyenlíteni tudott, de egyből elhúztunk 4-1-re az első játékrész felére.
Böröczky remekül szállt be és Vigvári Vendel góljával már néggyel vezettünk, de a második negyedben nem tudtuk tovább növel az előnyt és Böröczky második találatával újra három volt közte, így cseréltek kaput a csapatok (10-7).
Varga Zsolt szavai hatottak a félidőben és látványosan feljavult a védekezésünk. Sokszor ugyan Szabó II. maradt egyedül a Miskolc rutinos centerével Seman Lukassal és a harmadik negyedben kipontozódott, de továbbra is menetrendszerűen lőttük a gólokat. Szabó II. a negyed elején, majd Giannis Fountoulis és Zalánki góljaival először vezettünk nyolccal (15-7).
Magyar Márton kozmetikázott egy kicsit az eredményen a miskolciak javára (15-8), de innentől felváltva potyogtak a gólok. Jansik Szilárd 12 másodperccel a vége előtt centerből volt eredményes és állította be a végeredményt, ami így 18-10 lett.
Az FTC-Telekom Waterpolo a következő mérkőzésén Debrecenbe látogat, a bajnokság 14. helyezettje ellen mérkőzik meg március 17-én 20:00-tól.
E.ON Férfi OB I
Alapszakasz 21. forduló
2021.03.10. 20:00
Budapest, Népligeti uszoda
FTC-Telekom – Miskolc 18-10 (7-4, 3-3, 4-0, 4-3)
Gólszerzőink: Zalánki 4, Fountoulis 4, Vigvári 3, Böröczky 2, Jansik 2, Pohl, Jaksic, Szabó II. 1-1
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.