2025. október 29.
Olasz meló – ideje fordítani a mérlegen!
Másfél év után nyerne ismét a Brescia otthonában az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL-ben.

Immár kétszeres Bajnokok Ligája-címvédőként tértünk vissza Bresciába, hiszen másfél éve még a nagy győzelmi sorozatunk elején jártunk egyik nagy riválisunk otthonában. A korábbi szezonokban jóval nagyobb feszültség volt érezhető a játékosokon egy-egy ilyen olasz túrán, most azonban – talán a sikerek okozta önbizalomnak is köszönhetően, nyugodtabb a légkör. Lebecsülni azonban soha nem fogja ellenfelét az FTC-Telekom, ettől mindenkit óva intett a szerda esti meccs előtt vezetőedzőnk.

„Bresciában különösen nehéz dolga van mindenkinek. Egy modern vízilabdát játszó, nagyon erős csapat, sőt, azt gondolom, hogy az egyik legmodernebb vízilabdát művelik, a legjobban variálják a taktikai elemeket, a legszélesebb taktikai repertoárral rendelkeznek” – mondta Nyéki Balázs, dicsérve egyúttal edzőkollégája, Alessandro Bovo munkáját.

Mindkét csapat megnyerte első meccsét a csoportkörben, az FTC lehengerlő játékkal aratott 19-11-es sikert a Nagyvárad ellen a Komjádiban, míg a Brescia Kotorból hozta el a három pontot egy szoros, 14-13-as mérkőzésen. Az Oradea kedden megszerezte első győzelmét, miután meglepően simán nyertek 14-7-re otthon, így a montenegróiak nulla ponttal nincsenek könnyű helyzetben két játéknap után.

1 GYŐZELEM, 1 DÖNTETLEN, 2 VERESÉG

Vannak jó emlékeink az egymás elleni csatákból a Komjádiban és a BL-elődöntőben, valamint a bronzmeccsen, de Bresciában mindig megszenvedünk és negatív a mérlegünk. Kaptunk már ki olasz riválisunk otthonában 10-5-re úgy, hogy a szezon végén BL-t nyertünk 2019-ben, majd egy 8-8-as döntetlen után egy kiábrándító 8-4-es vereségbe is beleszaladtunk három évvel ezelőtt. 2024 márciusában sikerült megtörni a negatív sorozatot, és egyik legjobb játékosunk, Edoardo Di Somma nélkül tudtunk nyerni 11-9-re.

Olasz világbajnokunk most kirobbanó formában van és először játszik majd ellenfélként Bresciában, mióta 2023 nyarán eligazolt, ugyanakkor egy nagy hiányzója ezúttal is lesz az FTC-nek. Bár Manhercz Krisztián és Sztilianosz Argiropulosz már felépült, ám Dusan Mandics még sérüléssel bajlódik, így a szerb klasszis kihagyja a rangadót.

A Brescia-FTC mérkőzést az M4 Sport online felületén lehet élőben nézni 20:30-tól.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör, 2. forduló – 2025. október 29., szerda 20:30

Olaszország, Brescia Piscina Di Mompiano

AN BRESCIA (olasz) – FTC-TELEKOM (magyar)

Élő közvetítés: m4sport.hu, European Aquatics Tv

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin