
Kedd délután ünnepélyes esemény helyszíne volt az Edutus Egyetem Falk Miksa utcai épületének díszterme. Az intézmény hallgatóinak sorában számos olyan sportoló található, aki kiemelkedő eredményeket ért el sportágában a nyári tokiói olimpián, az egyetem pedig érdemeik elismerésére sajtóeseménnyel egybekötött állófogadást rendezett a sportolók tiszteletére.
A meghívott olimpikonok között, akik jelenleg is az Edutus Egyetem hallgatói, ott volt a tokiói arany- és ezüstérmes kajakos Csipes Tamara, a szintén friss olimpiai arany- és ezüstérmes úszó Milák Kristóf, a férfi kajak 200 méteren elsőként célba ért Tótka Sándor, valamint a tokiói döntőjében hatodikként zárt Lucz Dóra mellett a bronzérmes férfi vízilabda-válogatott fradista tagjai közül Jansik Szilárd és Vámos Márton (képünkön) is.
Az ünnepélyes esemény az egyetem közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzésén végzős Vámos Márton számára különleges jelentőséggel bírt, hiszen kiváló pólósunk Némethné Dr. Gál Andrea rektor, Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Dr. Gál András Levente, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség alelnöke, valamint Csépe Panni, az egyetem sportprogramjának vezetőjének köszöntő beszédei után átvehette diplomáját.
Az ünnepélyes eseményről részletesebben is beszámolunk a Fradi TV szeptember 14-ei adásában.
24–10-es győzelmet aratott a Szeged ellen az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Szegedet fogadja 2026 első mérkőzésén a Népligetben.
Vízilabdaszakosztályunk vezetője az elmúlt időszak sikereiről és a célokról is beszélt a FradiMédiának.
A 120 éves terv címen írt könyvet Pozsonyi Zsolt, az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának erőnléti edzője.
Játékosaink értékelték az elvesztett Eb-döntőt Belgrádban - VIDEÓ!
Nem bírt a házigazda olimpiai bajnokkal és 10-7-re kikapott a döntőben a magyar válogatott.
20:30-tól ugrik vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnoki döntőben, Belgrádban.
A nagyszerű görögök elleni elődöntő után értékeltek magyar válogatott játékosaink.