2021. április 17.
Öt góllal nyertünk a Bajnokok Ligája előtt!
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 7-12-re győzte le a Budapesti Honvédot a Kőér utcában.

Derbigyőzelem után következett a Budapesti Honvéd elleni összecsapás a bajnokság 28. fordulójából. Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata Zalánki Gergő négy góljával nyert idegenben és hangolt a Bajnokok Ligája harmadik csoportkörös buborékjára. Varga Zsolt csapata 7-12-es végeredménnyel mindhárom pontot elhozta a Kőér utcai uszodából és immáron nyolc mérkőzés óta veretlen az Ob I-ben.

Zalánki már az első támadásunkból megszerezte a vezetést, majd a második után már 0-2 állt az eredményjelzőn. Nicolas Constantin-Bicari kiállítást harcolt ki centerből és Giannis Fountoulis gólra váltotta az emberelőnyünket. Szépített a Honvéd, de kanadai centerünk ezúttal ötméterest harcolt ki, melyet Varga Dénes értékesített (1-3). Sedlmayer Tamás növelte az előnyünket megúszásból, de Hosnyánszky Norbert büntetője után két gólra kapaszkodott a hazai csapat (2-4), majd Fekete Gergő sikertelen lövése után ért véget az első negyed.

Nem szereztünk gólt a második nyolc percben, míg a Budapesti Honvéd húsz másodperccel a félidő előtt egyet (3-4). A hazaiak egyenlítése után Zalánki megtörte 14 perces gólcsendünket és sorozatban betaláltunk: Zalánki harmadik gólja után Fountoulis és Szabó II Bence is betalált, majd újra Zalánki köszönt be. A Honvéd egyszer talált be, míg az FTC ötször, így fölényes négy gólos előnnyel fordulhattunk a záró játékrészre (5-9).

Varga góljával először vezettünk öttel, majd Ekler Bendegúz révén egyből szépített a Honvéd (6-10). Nyíri Balázs egyszer próbálkozott lövéssel a találkozón, ami gól is lett, de Ekler újra közelebb hozta a hazai csapatot. A mérkőzés utolsó gólját görög légiósunk, Fountoulis szerezte, így 7-12-re győztünk.

Az FTC-Telekom Waterpolo a jövő héten három Bajnokok Ligája mérkőzést játszik a Duna Arénában. Kedden a Hannover, szerdán a Barceloneta, csütörtökön pedig a Dinamo Tbilisi ellen ugrik medencébe.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
28. forduló
2021.04.17., szombat 19:00
Budapest, Kőér utcai uszoda

FTC-Telekom Waterpolo-Budapesti Honvéd 7-12 (2-4, 1-0, 2-5, 2-3)
Gólszerzőink: Zalánki 4, Fountoulis 3, Varga D. 2, Sedlmayer, Szabó, Nyíri 1-1

Cikkajánló

AZ ELŐDÖNTŐRE MÁR JÖHETNEK NÉZŐK!

A csütörtöki FTC-OSC bajnoki elődöntőre 18 év felett kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni!

Öt gólos siker az elődöntő első mérkőzésen!

Magabiztos győzelemmel kezdte az elődöntőt és hátránya ledolgozását az FTC-Telekom Waterpolo.

Harc a döntőért, kezdődik az elődöntő!

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata szerdán ismét idegenben az OSC csapata ellen mérkőzik.

Vereséget szenvedtünk, idegenben kezdjük az elődöntőt

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata vereséget szenvedett az alapszakasz utolsó fordulójában.

Következik az OSC, a pályaelőny a tét

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata az OSC ellen ugrik vízbe vasárnap.

Magabiztos játékkal győztünk Szolnokon

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata legyőzte az eddig veretlen listavezetőt.

A listavezetőhöz látogatunk

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata csütörtökön a listavezető Szolnok otthonában ugrik medencébe.

Csoportgyőzelem a Bajnokok Ligájában!

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata legyőzte a Tbilisit és csoportja élén végzett a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most