Gerendás György játékosként, sportvezetőként és edzőként évtizedekig szolgálta a Ferencváros vízilabda-szakosztályát. Játékosként kétszer nyert Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) a Fradival, s háromszor hódította el a Magyar Kupát. A válogatott tagjaként 1976-ban aranyérmet ünnepelhetett a montreali olimpián, egy évvel később pedig Eb-t nyert a nemzeti együttessel. Tavaly vonult vissza az edzősködéstől, utoljára női vízilabdacsapatunkat irányította.

– Hogy érzi magát?

Gerendás György: – Köszönöm, jól vagyok. Amíg jobb idő volt, elég sokat horgászgattam. Egyébként egy kis vidéki házban élek. Én magam próbálom a kertet rendben tartani, mondhatni, hogy amatőr hobbikertész lettem, szeretem csinálni. Furcsa, de olyasmivel foglalkozom tulajdonképpen, amivel előtte soha az életemben. Ötéves koromtól kezdve sportoltam, majd edzősködtem, így most pótlom azt, amire akkor nem jutott időm.

– Nehéz volt megszokni, hogy a mindennapi pörgés után csendesebb életformára váltott a visszavonulása után?

GGy: – Nem annyira, mert edzői pályafutásom utolsó egy vagy inkább két évében lélekben már készültem erre az időszakra. Mindig azt mondtam, hogy addig akarom csinálni a vízilabdát, amíg nem munkaként tekintek rá. Az utolsó évben már egy picit munkának éreztem, abban az értelemben, hogy sokat dolgoztam, és szerettem volna ebből kiszabadulni. Most már kifejezettem élvezem a mostani életemet, jól elvagyok benne.

– Azért követi a vízilabdával kapcsolatos történéseket?

GGy: – Természetesen! Ötéves korom óta a vízilabda az életem. Főleg tévén keresztül nézem a mérkőzéseket. Néha persze személyesen is megjelenek egy-egy találkozón, de ahhoz képest, hogy szinte az egész életemet a medencében vagy a medence partján töltöttem, ez elenyésző időt jelent.

– Női csapatunk az első bajnoki címét ünnepelhette az előző idény végén. Mit jelentett önnek ez a diadal?

GGy: – Nagyon boldog voltam a lányok sikere miatt. A játékosoknak és az edzői stábnak hatalmas munkájuk volt a diadalban. Mindez persze nem jöhetett volna létre, ha nincs egy nagyon komoly háttér a csapat mögött, amiért hálásak lehetünk a klub vezetésének, elsősorban Kubatov Gábornak és Nyíri Zoltánnak.

– Azért azt se felejtsük el, hogy ennek a csapatnak az alapjait ön tette le.

GGy: – Nagyon kedves, hogy ezt mondja. Nekem abban van nagy érdemem, hogy egyáltalán van női vízilabda a Fradiban. A mostani bajnoki címben nincs szerepem, ez tényleg a csapat, a szakmai stáb és a klubvezetés érdeme.

– Hova fejlődhet még női együttesünk?

GGy: – Egy nagyon jól összerakott csapatról beszélhetünk. Nem csak jó nevekből áll, de a kohézió is megvan. A női vízilabda sokkal kiszámíthatatlanabb a férfi pólónál, de úgy érzem, hogy a csapat abszolút első számú esélyes a bajnoki címre, szurkolok nagyon, hogy sikerüljön a címvédés. Ha nem a Fradi lenne a bajnok, az mindenképpen meglepetés lenne.

– Mire lehetünk képesek a nemzetközi porondon?

GGy: – A fiúknál is szépen épült fel a csapat, s lett egyre inkább meghatározó együttes a Bajnokok Ligájában. Ezt a folyamatot várom a lányok esetében is, bízom benne, hogy idén is sikerült bejutniuk a Final Fourba. Ott pedig már miért ne sikerülhetne bejutni a döntőbe?

– Említette férfi csapatunkat is, amely továbbra is megállíthatatlannak tűnik.

GGy: – Ahogy a női gárda esetében azt mondtam, hogy jó nevekből álló, jól összerakott csapat, akkor ez hatványozottan igaz a férfiakra. A férfiaknál persze mindig is nagyobb volt a merítési lehetőség, sokkal több fiú vízilabdázik ugyanis, mint lány. És nemcsak sok a játékos, hanem sok a jó játékos is. A Fradinál pedig tényleg a világ legjobbjai játszanak, nincs még egy hasonló együttes, amelyikre ez igaz lenne.

– Mennyire lehet edzőként nehéz motiválni, tűzben tartani a játékosokat, ha legtöbbször nem az a kérdés a meccs előtt, hogy nyer-e a csapat, hanem az a kérdés, hogy hány góllal?

GGy: – Nekem sajnos soha nem volt ilyen jellegű kihívásom, mint most Nyéki Balázsnak, Süninek. Általában az volt a probléma, hogy nem az én csapatom volt a legjobb. Mi anno nagyon sokat küzdöttünk Földi Laci Vasasa és Kovács István Szolnoka ellen. Akkor mindig azt akartam, hogy bárcsak én lennék abban a helyzetben, hogy ilyen baromi jó csapatom lenne, és akkor az lenne a legnagyobb problémám, miként adhatnék motivációt a játékosoknak. Süni egyébként nagyon jól megoldja ezt a feladatot.

– Játékospályafutása legfényesebb diadala az 1976-os montreali olimpiai győzelem volt. Hogyan emlékszik rá vissza?

GGy: – Számomra már a kerethirdetés is felért egy eufóriával. Annyira erős volt a konkurenciaharc a csapatba kerülésért. Horkai György mellett álltam, amikor felsorolták az utazó csapat tagjainak nevét. Gyuri ráütött a vállamra, és azt mondta, kimegyünk, és megnyerjük az olimpiát! Így lett végül. Természetesen nagy örömmel gondolok vissza az eseményekre.

– Hogyan fogadták önöket, amikor hazaértek Budapestre?

GGy: – Nagy ünnepség volt, de ebben a mai, médiától egy kicsit felpörgetett világban azért más lenne. Akkoriban még nem volt annyira elterjedve, hogy jön haza az aranygép. Ráadásul a mi szempontunkból nem volt a legideálisabb, hogy azért a vártnál kevesebb, összesen négy aranyat hozott haza a magyar küldöttség.

– A Népligetben Gerendás György szobra is díszeleg az olimpiai bajnokok sétányán.

GGy: – Természetesen fantasztikus érzés számomra, pláne, ha szegény Kósz Zolira gondolok, akinek korábban eltűnt a szobra. Az enyém szerencsére megvan, legalábbis fél évvel ezelőtt, amikor legutóbb ott jártam, még megvolt.

– Hogy van a családja?

GGy: – Köszönöm, jól! Matilda lányom elvégezte az orvosi egyetemet, úgyhogy ő most már hivatalosan is orvos lett. Jó sportoló meg olimpiai bajnok volt már a családban, orvos még nem, úgyhogy ez nekem egy kimondottan jó érzés, elképesztően büszke vagyok rá.

– Korábban az edzője is volt a lányának. Jól kijöttek egymással ebben a szerepben is?

GGy: – Azt hiszem, hogy erre azért jobban fel kellett volna készülni előzetesen. Mégiscsak az ember lányáról van szó. Amikor egy játékost le kell szúrni, és az történetesen pont a saját lányom, az nem egy kellemes érzés. Persze megtettem, mégsem éreztem magamat hitelesnek.

Pécskai István