A hibátlan alapszakasz és a hibátlan középszakasz után egy győzelemre állt attól Nyéki Balázs csapata, hogy bejusson a bajnoki döntőbe. Ehhez a Szolnokot kellett legyőzni a Népligetben, amelyet már kétszer is sikerült a szezonban, 18–9-re és 20–12-re.
NAGY ÁKOS ÉS SZAKONYI VEZÉRLETÉVEL HALADTUNK A CÉL FELÉ
Gyors gólváltással indult az elődöntő, majd 2–1-nél kapusunk egy ötméterest védett, az ellentámadásból pedig hatalmas rakétát zúdított Nagy Ákos a szolnoki kapuba. Sérülésből visszatért balkezesünk irányításával 8–1-re sikerült ellépnünk, és ugyan előnyünkből faragott Hangay Zoltán együttese, a nagyszünetre 12–6-os vezetéssel mehettünk.
A harmadik negyedben elővette gálajátékát a Fradi. Egy nagyszerű támadást sakk-mattig vittek a fiúk, amelynek végén Vámos tálalt De Toro elé, aki harmadszor volt eredményes. A negyed végét jelző dudaszó sem tudta megállítani Nagy Ákost: a félpályáról lőtt óriási gólt (19–9). A lefújás előtt egy másodperccel Varga Vince állította be a mérkőzésen többször is kialakuló tízgólos különbséget, így végül 23–13-ra győztünk az elődöntőben.
SOROZATBAN ÖTÖDIK BAJNOKI DÖNTŐNKRE KÉSZÜLÜNK
2022 óta minden szezon végén ott van a fináléban az FTC-Telekom, és mind a négyet meg is nyerte csapatunk. Ellenfelünket egyelőre nem tudjuk: a másik ágon a BVSC és a Honvéd küzd meg egymással, és mivel döntetlenről indul a párharc, leghamarabb két hét múlva derül ki, hogy kivel kerülünk szembe a három győzelemig tartó összecsapáson.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Elődöntő 1. mérkőzés – 2026. május 2., szombat 18:30
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM – SZOLNOKI DÓZSA 23–13 (7–1, 5–5, 7–3, 4–4)
Gólszerzőink: De Toro 4, Nagy 4, Vismeg 3, Argiropulosz 2, Jansik 2, Manhercz 2, Vámos 2, Varga 2, Fekete, Haverkampf 1-1
Fekete Gergő elégedetten értékelt a Honvéd elleni bajnoki döntő első meccse után - VIDEÓ!
13-9-re legyőztük a Honvédot, ezzel pedig vezetést szerzett az FTC-Telekom pólócsapata a bajnoki döntőben.
Három meccset kell nyernie, hogy megszerezze 28. bajnoki címét az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.
Férfi vízilabdázóink hazai medencében is szebbnél szebb gólokkal nyertek a Mladost ellen a BL-ben - VIDEÓ!
A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.
A Final Fourt már bebiztosító FTC-Telekom férfi csapata a Mladost Zagrebet fogadja szerdán a Komjádiban.
Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!
Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.