2023. február 13.
Ott vagyunk a legjobb 4 között a Komjádi Kupában
Az FTC-Telekom Waterpolo Komjádi Kupa-csapata magabiztosan verte a Vasast a negyeddöntőben.

Már az elejétől kezdve domináltuk a mérkőzést, az időben előrehaladva pedig egyre jobban nyílt a zöld-fehér olló. Csapatkapitányunk, Fekete Gergő jó vezérként kezdte meg a góllövést, majd Varga Vince követte őt. Herczeg góljaival tapadtak az angyalföldiek, de Lugosi Csongor centerakciójának hála nem tudtak egyenlíteni. A negyedet Fekete két találata zárta.

Vigvári Vendel góljaira a második negyedig kellett várni, egyből kétszer is megzörgette a hálót, viszont volt játékosunk, Gábor Lőrinc is betalált a kettő között.

A fordulás után növeltük csak meg igazán a különbséget a két csapat között. A hazaiak nyitották a második félidőt, de ezután ötször is mattoltuk a védelmüket. Felnőtt csapatunk fiatal tehetségei négy gólt is magukra vállaltak, Feketéét Vigvári duplája követte, majd Molnár Erik is meglőtte első gólját, végül pedig Varga Vince is betalált.

Adok-kapokkal kezdődött a negyedik nyolc perc. Tóth góljára Zeman Márton válaszolt, Orsós találatára pedig Varga Bence. Majd két Fradi-gól következett, Molnár Erik és Fekete Gergő növelte az előnyünket, végül Herczeg és Varga Vince góljaival zárult a mérkőzés, amit 17-7-re nyertünk meg, és így bejutottunk a legjobb négy közé.

Az elődöntőbe a Szeged is bejutott, a további két csapat a Szolnok-Eger, és a BVSC-Honvéd párharcból fog kikerülni.

Komjádi Kupa, negyeddöntő

Vasas – FTC-Telekom Waterpolo 7-17 (2-5, 1-2, 1-5, 3-5)

Az FTC gólszerzői: Fekete 5, Vigvári 4, Varga V. 3, Molnár 2, Lugosi, Zeman, Varga B. 1-1

Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin