2023. július 3.
Óvás után elvesztett bronzcsata
A magyar válogatott ugyan megszerezte a Világkupa-bronzot, de az újrajátszásban kikapott az amerikaiaktól.

Nehezen találni a szavakat arra, ami a Los Angeles-i Világkupa Szuperdöntő utolsó napján történt… Röviden összefoglalva: kőkemény csata után, ötméterespárbajban legyőztük a hazaiakat, és ezzel megszerezte a bronzérmet a magyar férfi vízilabda-válogatott, de a meccs után nemsokkal az amerikaiak megóvták a végeredményt játékvezetői hiba miatt, az újrajátszásban pedig ők nyertek.

Hosszabban pedig itt, kezdjük az elejéről!

Volt miért visszavágni Varga Zsolt együttesének, hiszen az Egyesült Államok csapata a tavaly nyári világbajnokság helyosztóján és a Világkupa-selejtező során is felülmúlta a mieinket. Ennek ellenére a hazaiak kezdtek koncentráltabban és jobban, és már 2-0-ra is vezettek. Ismét rohanni kellett tehát az eredmény után, de többek között Varga Dénes villanásával és Jansik Szilárd góljával 4-3-ra zárkóztunk, majd 4-4-nél sikerült egyenlíteni Vigvári Vince révén. Fordítani nem tudtunk, sőt többször is visszaállt a kétgólos különbség, majd a nagyszünetben 9-8 volt az állás. Fantasztikus volt a hangulat az uszodában, a mérkőzés pedig óriási küzdelmet hozott a vízben.

A térfélcsere után megráztuk magunkat! Fekete Gergő egalizált, majd az FTC játékosának újabb góljával először a mérkőzésen a magyar válogatott vezetett 10-9-nél. Már 12-10 is volt a javunkra, de az amerikai csapat az utolsó negyedben 13-13-ra egyenlített, ezzel pedig kiharcolta a büntetőpárbajt. Ott azonban mi voltunk a jobbak, hiszen sorrendben Varga Dénes, Zalánki Gergő, Vigvári Vince, Fekete Gergő és Angyal Dániel is belőtte a maga ötméteresét, míg az amerikaiak negyedik lövését kivédte Vogel Soma. Magyarország 5-3-ra megnyerte a párbajt, a meccset pedig 18-16-ra, így bronzéremmel zárta a Világkupa Szuperdöntőjét. A meccs legjobbjának a Fradi csapatkapitányát, Varga Dénest választották. Dumi átvette az MVP-nek járó díjat, a főszereplők túl voltak az ilyenkor szokásos interjúkon, a játékosok pedig még a sapkákat is kidobták a meccsre kilátogató magyar szurkolóknak.

És itt jött a fordulat – az amerikai csapat óvást nyújtott be!

Történt ugyanis, hogy 13-12-es magyar vezetésnél büntetőt lőttek a hazaiak, mely előtt a játékvezető tévesen visszaengedte a kiállított Vigvári Vince helyére beúszni szándékozó Angyal Dánielt. Az ötmétetest hárította Vogel Soma, így a magyar csapat nem töltötte le a büntetést. Az amerikai válogatott szövetségi kapitánya, Dejan Udovicsics hevesen reklamált, jogosan, de a játékvezetők nem nézték vissza az esetet a videóbíró segítségével. A szöglet után egyébként rögtön egyenlítettek a hazaiak, de nem hagyták annyiban az esetet… Az elvesztett mérkőzés után megóvták a végeredményt, aminek a bírói hiba miatt helyt adott a delegátus, és az utolsó percek újrajátszását rendelte el.

Először még a finálét rendezték meg, ahol ismét összecsaptak a 2022-es budapesti vb-döntősök. Ezúttal azonban a spanyolok jóval magabiztosabban, 10-4-re legyőzték az olaszokat.  

A magyar válogatottnak pedig közel két órával a bronz megszerzése után újra meg kellett nyerni az érmet. Jöhetett tehát az újrajátszás, 4:24 állt az időmérőn és 13-12-es vendég vezetésről folytatódott a találkozó. A korábban kipontozódott Vámos Márton és Manhercz Krisztián már nem jöhetett vissza. Az amerikaiak ötméterest lőhettek, amit ezúttal értékesítettek, az egyenlítés után pedig a hátralévő időben még egyszer betaláltak, míg Varga Zsolt együttes nem tudott eredményes lenni, így 14-13 lett a végeredmény az USA-nak. Magyarország ezzel „furcsa” körülmények között a 4. helyen végzett a Világkupa Szuperdöntőn.

A bronzcsatát, az újrajátszást és a Világkupa három mérkőzését összegezte a waterpolo.hu-nak Varga Zsolt szövetségi kapitány:

„Ilyen még nem nagyon történt, az én karrieremben biztosan nem... Nyilván benne van a szabályokban, hogy ebben az esetben lehet óvni – ők pedig megóvták. Talán annyit mondanék, hogy az újrajátszott négy és fél perc sem feltétlenül a fair play szellemében zajlott, pláne nem az addig történtek fényében, az utolsó szöglet jogosságát például utólag elismerték, ennyit vihetünk magunkkal a bronzérem helyett... Hogy másodjára már nem tudtuk megnyerni a meccset, abban egyértelműen szerepet játszott a pszichés alapállapot: volt egy komoly mérkőzés, amit megnyertél, volt benned egy feszültség, ami jólesően leengedett. Ezek után ismét feltöltődni, ráadásul úgy, hogy tőled elvettek valamit, ami már a tiéd volt, ők meg kaptak egy új lehetőséget, ami rögtön azzal indul, hogy újralőhetik a meccsen kihagyott ötméteresüket... Az élet valahol elvesz valamit, és azt valahol visszaadja, remélem, velünk sem lesz másként.

A torna egyébként jól szolgálta a céljainkat, lemérhettük, mi működik és mi nem, ráadásul mindezt nagyon különböző stílusú csapatokkal szemben, akik teljesen más rendszerszemlélettel közelítenek a vízilabdához. Az amerikaiak például rengeteg gólt lőnek és rengeteget kapnak – ez történt az olaszok elleni elődöntőjükön is –, ráadásul erőteljesebb a bíráskodás a meccseiken, sokkal több a kiállítás, azaz az történt, amire számítottam.

Tény, egyelőre eléggé hullámzó a játékunk, az első nap a védekezés remekül ment, az utolsó nap a támadásunk indult meg végre, de még egyszer hangsúlyozom, ez a Világkupa arról szólt, hogy láttuk, min kell még dolgozni. Van még két hetünk, most jön a finomítás része, amikor mindenki pontosan tudni fogja, mikor mit kell csinálnunk.

A játékosok jelenlegi hangulatáról annyit mondhatok, hogy felnőtt férfiakról van szó, akik tudják kezelni az élettel járó pofonokat – ugyanakkor, ha egy már megnyert mérkőzést veszítesz el ilyen körülmények között, akkor azt meg kell élni, és semmit sem kell elfojtani.”

Borítókép: USA WP/Catharyn Hayne

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ

Los Angeles, Bronzmérkőzés – 2023.07.02.

Törölt végeredmény:

MAGYARORSZÁG – EGYESÜLT ÁLLAMOK 18-16 (5-6, 3-3, 4-1, 1-3, 5-3) - ötméteresekkel 

Gólszerzőink: VARGA D. 4, FEKETE 3, Zalánki 3, Vigvári Vin. 3, JANSIK 2, NÉMET, Vámos, Angyal 1-1 

Óvás utáni részleges újrajátszást követően:

MAGYARORSZÁG – EGYESÜLT ÁLLAMOK 13-14 (5-6, 3-3, 4-1, 1-4)

Gólszerzőink: VARGA D. 3, FEKETE 2, Zalánki 2, Vigvári Vin. 2, JANSIK 2, NÉMET, Vámos 1-1 

Cikkajánló

„2025 volt a tökéletes év” – Nyéki Balázs

Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin