Varga Dénes keze bekötve és a medence helyett a kispadon. A csoportkör legfontosabb meccsét és talán a világbajnokság hátralévő részét csapatkapitánya nélkül kénytelen megvívni a magyar válogatott, hiszen klasszisunknak eltört az ujja Új-Zéland ellen. Ezek után hatalmas kérdés volt, hogy hogyan tud alkalmazkodni a társaság a nem várt helyzethez a spanyolok ellen. Ugyanakkor a válogatottban szereplő Fradi pólósok már voltak hasonló szituációban, mikor az OSC elleni bajnoki döntő első felvonásáról eltiltás miatt hiányzott Dumi.
Ahogy akkor, úgy most is mindenki extra energiákat mozgósított és tudta, hogy mit kell tennie a csapat egyik legfontosabb láncszemének kiesése miatt. Kezdésként Jansik Szilárd lépett elő vezérré, hiszen bekkünk két góljának is köszönhetően 4-2-re vezettünk, majd a negyed végén Nagy Viktor védett ötméterest. Ezek után kétszer is egyenlítettek a spanyolok 4-4-re, majd 5-5-re, ám Sedlmayer Tamás duplája, valamint Zalánki Gergő találatával sikerült elhúznunk, így a meccs első felét 9-6-os magyar vezetéssel zárták a felek.
A megnyugtató előny tudatában még inkább felszabadultak a fiúk és Zalánki két bombájával, valamint Hárai Balázs gyönyörű csavargóljával sikerült meglépni 12-6-ra! Ezzel jóformán el is dőlt a rangadó, és még az is belefért, hogy kicsit visszavegyünk abból az őrületes iramból, amit három negyeden át diktáltunk. Az Eb-ezüstérmes ugyan felzárkózott, de már nem forgott veszélyben a magyarok sikere. Végül 13-11-re nyertünk a spanyolok ellen, ezzel pedig gyakorlatilag megszereztük a csoportelsőséget, amely azért is volt fontos, mert rögtön a legjobb nyolc közé jutunk majd, ha nyerünk az utolsó meccsen.
Pénteken, magyar idő szerint 1:30-kor Dél-Afrika ellen zárjuk a csoportkört.
A mérkőzés góljai:
Varga Dénes nyilatkozata a találkozó után:
18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
FÉRFI VÍZILABDA, Csoportmérkőzés, C-csoport 2. forduló
Magyarország – Spanyolország 13-11 (4-2, 5-4, 3-0, 1-5)
Gólszerzőink: ZALÁNKI 3, SEDLMAYER, JANSIK, Manhercz 2-2, VÁMOS, Hárai, Bátori, Angyal 1-1
Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.
Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.
19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.
20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.
A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.
A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.
Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.