Férfi vízilabda-csapatunk a kassai felkészülési torna után egy háromnapos „miniedzőtábort” tart a Panathinaikosszal, amelynek első napján egy hivatalos edzőmérkőzésre került sor. Délelőtt már volt egy közös edzés, de a két csapat edzői stábja fontosnak tartotta a meccsszituációk gyakorlását is.
Már a mérkőzés kezdetétől hatalmas csata zajlott a vízben, nem lehetett észrevenni, hogy nem tétmeccsről van szó. Kakarisz kezdte a gólgyártást, amely után a Fradi-szurkolók egyből méltatni kezdték. Nagyon sokáig nem tudtunk ellépni a görögöktől, sőt 3-2-nél még vezetni is tudtak, de a nagyszünetre már 9-8-as előnynél mentünk.
TÚLLŐTTÜK A ZÖLD-FEHÉR RIVÁLIST
Nem a védekezésről szólt az összecsapás, folyamatos gólzápor volt a medencében. 11-11-nél és 12-12-nél még döntetlen volt az állás, de fent tudtuk tartani az intenzitást. 15-14 után fontos három találattal lezártuk a mérkőzést, öt játékosunk is tudott triplázni a végül 19-15-tel végződő edzőmérkőzésen.
Még két napot együtt edz Nyéki Balázs csapata a Panathinaikosszal, majd pénteken és szombaton jön a Magyar Kupa-negyeddöntő oda-visszavágós párharca a Honvéd ellen.
FÉRFI VÍZILABDA – FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
2026. szeptember 01., kedd 19:30
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-Telekom – Panathinaikosz 19–15 (5–3, 4–5, 4–4, 6–3)
Gólszerzőink: Argiropulosz 3, Jansik 3, Kakarisz 3, Vámos 3, Vigvári 3, Mandics 2, Fekete, Jámbor 1-1
A címvédő FTC-Telekom pólósai Szentesre utaznak a Honvéd elleni összecsapás előtt.
Az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője reagált a BL hétfőn elkészített sorsolására – INTERJÚ!
Az FTC-Telekom férfi pólósai francia, görög és román csapattal találkoznak a csoportkörben.
Férfi pólósaink az Olympiakosz 14-12-es legyőzésével hibátlanul zárták a felkészülési tornát.
Férfi vízilabdázóink végig vezetve nyertek a Telekom Kupa második meccsén - VIDEÓ!
Férfi vízilabdacsapatunk ezúttal a Telekom Kupán találkozott magyar riválisával.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 28-7-es sikerrel kezdték a Telekom Kupát.
Férfi vízilabdacsapatunk klasszisa értékelte a felkészülés ezen szakaszát a Telekom Kupa előtt.