2020. november 27.
Rangadóra hangolva: értékmérő lesz a szombati mérkőzés
Csapatunk a Szolnok elleni rangadóval kezdi meg év végi nehéz sorozatát, vezetőedzőnket kérdeztük a meccsről.

Az eredeti menetrendben szereplő dátumhoz képest egy héttel korábban, azaz november 28-án, szombaton 20:45-ös kezdettel fogadja a Szolnokot az OB I-ben címvédő férfi vízilabdacsapatunk. A Tisza-partiak nemrég már a selejtezőben elbúcsúztak a Bajnokok Ligája küzdelmeitől, emiatt december első hétvégéjén az Euro Kupában folytathatják nemzetközi szereplésüket, így számukra is különös jelentőséggel bír a szombat esti megmérettetés.

A bajnokságban az FTC-Telekom Waterpolo veretlenül áll a tabella élén, éppen a szintén pontveszteség nélkül álló legfőbb riválist megelőzve. A koronavírus-járvány miatt rendhagyó évet írunk, szinte napról napra változik a versenynaptár, ami azért olykor árnyalhatja az erőviszonyokat, és megtörheti a csapatok szezonbeli fejlődési ütemét. Ennek is köszönhetően különleges, kiélezett küzdelemre számíthatunk - a mérkőzést az M4 Sport + élőben közvetíti. (A csatorna a Duna World helyén található meg hétvégente)

Az összecsapás méltó folytatása lehet a szeptember végén, még nézők előtt (de jó is ezt leírni…) lezajlott Magyar Kupa-döntőnek. Mint emlékezetes, akkor végletekig szoros csatában, de végül a Ferencváros hódította el a serleget. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában a legjobb góllövők csatájában is mi kerekedtünk felül, méghozzá a 2019-ben szerződtetett Giannis Fountoulis révén, akinek klasszisára ezúttal is építhetünk. A szolnokiak szekerét ebben a szezonban az egyszeres olimpiai és kétszeres világbajnok balkezes, Filip Filipovic (12 mérkőzésen 32 gól) tolja, de a csapat játékára tett hatásfok terén nem marad el tőle messze a 2001-es születésű fiatal tehetség, Konarik Ákos (13 mérkőzésen 27 gól) sem.

A csapat jelenlegi helyzetéről, a szombati, az eddigiekhez képes vélhetően nagyobb erőpróba előkészületeiről Varga Zsoltnál, csapatunk vezetőedzőjénél érdeklődtünk.

- Mindenki hadra fogható lesz a Szolnok elleni meccs előtt?
- Szinte a teljes keret a rendelkezésemre áll, kivéve a korábban betegséggel bajlódó Vámos Marcit – kezdte nyilatkozatát a csapat szakvezetője. - Akadnak, akik még nincsenek teljesen jó állapotban, de a formájukhoz mérten sokat tehetnek hozzá szombati játékunkhoz.

- Az elmúlt néhány forduló szakmailag megfelelő felkészülést adott a csapatnak a hétvégi rangadóra?
- Ebben a pillanatban nehéz megállapítani, hogy melyik csapat milyen felkészültségi szintet képvisel. Ez egy nehéz és megfeszített év, ami sok alkalmazkodást kíván. A legutóbbi fordulóban, a Honvéd ellen akadtak hiányosságaink, a védekezésünk ugyan stabil volt, ellenben akadozott a támadójátékunk. Az eddig bajnokik nem adtak olyan érzést, hogy ne kéne még sokat dolgoznunk.  De azt gondolom, hogy a szombati megmérettetés értékmérő lesz számunkra, ami felszínre hozhatja, hol is tartunk ebben az idényben.

- A Szolnok komplett csapatnak tűnik, tele tehetséges játékosokkal, azonban akad egy valaki, a szerb Filip Filipovic személyében, aki az eredménylistája, és a kvalitásai alapján akár külön figyelmet is igényelhet, netán készültök rá külön?
- Globálisan, egész csapatként tekintünk a Szolnokra. Természetesen figyelmet kell szentelnünk egy olyan játékosra, mint Filip Filipovic.

- Akár az UVSE, akár a Honvéd elleni bajnokit vesszük górcső alá, feltűnő volt, hogy a hajrában sokkal jobban összpontosítottunk ellenfeleinknél, és a mérkőzések ezen szakaszában már igazán tükröződött a fizikai erőfölényünk.  Ez akár a Szolnok ellen is döntő faktor lehet?
- Nehéz ezt megállapítani, mivel a 2020/2021-es bajnokságban mi is küzdöttünk kisebb-nagyobb fizikai állapotot érintő problémákkal, és jelenleg is sok a kérdőjel a betegségek és a sérülések következményeként a fizikai állapotunkat illetően.

- Nyakunkon a decemberben 14-én kezdődő, hazai környezetben rendezendő Bajnok Ligája-csoportkör. Talán kijelenthetjük, hogy az erre történő ráhangolódás szempontjából is jókor érkezik számunkra a Szolnok és az azt követő OSC elleni bajnoki?
- Fontos lesz mindkét bajnoki, mind a bajnoki pontok, mind a soron következő BL-mérkőzések szempontjából is. A nemzetközi porond mindig különleges: más atmoszféra, más játékvezetés. Ahogy mi is láthattuk, a BL még az igazán jó csapatoknak is nehéz. Minden rutinunkra és koncentrációnkra szükségünk lesz a december közepi mérkőzéssorozat alatt. 

Cikkajánló

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

Sikerült a címvédés FTC Mastersnek

Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

Kilenc fradista a bő keretben

A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.

A Margitszigeten készülünk Málta újabb meghódítására

BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!

Történelmi dupla bajnoki cím!

Női és férfi vízilabdázóink együtt ünnepelhették bajnoki címüket, itthon tarolt az FTC-Telekom Waterpolo.

Ismét bajnok a megállíthatatlan FTC!

Harmadszor is legyőztük a Honvédot, így sorozatban ötödször lett bajnok az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

A klubtörténeti duplázás kapujában pólósaink

Május 31-én a Komjádiban az FTC-Telekom női, majd férfi vízilabdacsapata is megszerezheti a bajnoki címet.

Közel az arany: „Az elején el akartuk venni a kedvüket”

Férfi vízilabdázóink parádés első negyeddel nyitottak a Honvéd ellen, így esélyt sem adtak - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin