2025. június 5.
Rekordok szezonja!
Történelmi jelentőségű szezont zárt az FTC első bajnoki címét szerző női és a BL-győztes férfi csapata.

REKORDOK SZEZONJA!

Minden eddiginél emlékezetesebb szezont zárt az FTC-Telekom Waterpolo, hiszen felnőtt együtteseink 5 trófeát gyűjtöttek be a 2024/25-ös idényben, ráadásul több olyan sikert is elértek pólósaink, amire korábban a klubnál, vagy még a magyar vízilabdában sem volt példa.

Májusban négy nap eltéréssel ünnepelhetett bajnoki címet a női és a férfi csapatunk, ezzel Vasas (1984), a Honvéd (2006), és az Eger (2013) után a Ferencváros lett a negyedik klub Magyarországon, amely duplázott az OB I-ben. De nem csak itthon, hanem a nemzetközi porondon is történelmet írtunk, ugyanis mindkét szakágban bejutottunk a Bajnokok Ligája végső szakaszába, amit korábban csak az Olympiakosz és a Pro Recco tudott elérni.

FELÜLMÚLTÁK A TÖKÉLETEST!

Nem túlzás kijelenteni, hogy az FTC neve aranybetűkkel kerül majd bele a sportág történelemkönyvébe, ha az elmúlt két szezont nézzük, hiszen Vogel Somáék a tavalyi triplázás után megvédték címüket minden fronton, és még az Európai Szuperkupát is elhódították. Amióta Nyéki Balázs irányítja a zöld-fehéreket elképesztő mutatókat produkál a csapat, amely minden lehetséges trófeát elhódított és 90 mérkőzésből 88-at megnyert. Erre az idényre vetítve a mérleg 48-1.

A Fradi sorozatban negyedszer lett Magyar Kupa-győztes, és a bajnoki cím megszerzésével immár rekordbajnokként, 27 elsőséggel vezeti az örökranglistát – megelőzve ezzel az Újpestet. A hazai dominancia megkérdőjelezhetetlen, ugyanis férfi vízilabdacsapatunk több mint három éve, összességében 100 mérkőzés óta veretlen a magyar versenysorozatokban.

A nemzetközi sikerek sem maradtak el: ősszel BL-címvédőként fogadtuk a Komjádiban az Euro Kupa-győztes Jug Dubrovnikot, akiket magabiztosan múltunk felül, így ismét elhódítottuk Európai Szuperkupa-trófeát. A szezon csúcsát pedig a Bajnokok Ligája máltai négyes döntője hozta, ahol kétség sem férhetett hozzá, hogy Európa legjobb csapata az FTC, amely első magyar klubként tudta megvédeni címét a legrangosabb kupaporondon. Az elmúlt hat szezonban ez már a harmadik győzelme volt a Ferencvárosnak (2019, 2024, 2025), amely emellett szerzett még egy ezüstöt (2021), és egy bronzérmet is (2022), ezzel pedig a Pro Recco mellett jelenleg a legsikeresebb klub a BL-ben. 

ÁTTÖRÉS ÉS AZ ELSŐ BAJNOKI CÍM!

Bár női csapatunk a szezon felénél elvesztette a Magyar Kupa-döntőt, tavasszal ezt feledtetni tudta és fantasztikus menetelést mutatott be. A nyáron érkező Matajsz Márk irányításával sikerült megtörni az UVSE elleni átkot, és a sorozatban elvesztett négy finálé után a lányok le tudták győzni legnagyobb riválisukat az OB I döntőjében, ahol a három nyert meccsig tartó párharcban egy pillanatig sem adtak esélyt a címvédőnek. Történelmi jelentőségű sikert arattak a lányok, hiszen ez volt a 2017 alapított női szakág első bajnoki címe.

Európában is letette névjegyét az FTC-Telekom női csapata, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd csoportkörében 10 meccsen csak egyszer kapott ki, a negyeddöntős párharcból pedig kettős győzelemmel lépett tovább a Catania ellen. Ezzel először lehetettünk ott a Final Fourban, ahol a rutintalanság két vereséget eredményezett, de a negyedik hely így is az eddigi legjobb nemzetközi szereplésünk.

Összességében megállapítható, hogy a 40 mérkőzéséből 35-öt megnyerő női csapatunk óriásit lépett előre, a következő szezonban pedig nagyobb tapasztalattal vághat neki a BL-nek is.

Hamarosan pedig bejelentjük az FTC bombaigazolásait! 15 órától a Fradi Média YouTube csatornáján lehet követni élőben a Groupama Arénában rendezendő sajtótájékoztatót, ahol bemutatjuk női és férfi csapataink új játékosait.

Cikkajánló

Tornagyőzelemmel hangoltunk a VK-szuperdöntőre

Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

Villogtak a fradisták, kilenccel nyert a válogatott

21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin