2019. május 15.
Sikerrel zártuk a BL-csoportkört, jöhet a bajnoki döntő
Megnyerte utolsó a Bajnokok Ligája csoportmeccsét az FTC-Telekom Waterpolo, amely Moszkvában győzött 13-11-re.

Már biztos Final8 résztvevőként utazott az FTC-Telekom Waterpolo csapata Moszkvába, ahol ennek köszönhetően tét nélkül ugorhatottak medencébe a játékosaink. Ez meg is látszódott az első negyedben, hiszen hiába szereztünk vezetést Nikola Jaksic révén (0-1), gyorsan fordított a Dinamo 3-1-re. A folytatásban már nagyobb intenzitással játszottunk és sikerült faragni hátrányunkon Stefan Mitrovic duplájával (4-3), majd a legutóbbi két bajnoki meccsről eltiltás miatt hiányzó Varga Dénes egyenlített 4-4-re, aztán 5-5-re is. Csapatkapitányunk olyannyira belelendült, hogy sorozatban harmadik góljával visszavette a vezetést a Fradi (5-6), majd a szünet előtt Kállay Márk is betalált, így pedig már kétgólos előnnyel fordultunk a meccs második felére (5-7). Nagy volt a kontraszt az első két negyed játéka között, hiszen az elsőben egy lőtt gólunk volt mindösszesen, a másodikban viszont hatot sikerült szerezni!

Szerencsére ezek után se vettünk vissza, és Kállay passzából a védőjétől elszakadó Jaskic tette be a labdát közelről a hazai kapuba (5-8). Szemet gyönyörködtető volt az akció! De ugyanezt el lehetett mondani Sedlmayer Tamás mozdulatáról is, aki gyönyörűen emelt a hosszú sarokba. 5-4-es hazai vezetés után produkáltunk egy ötgólos sorozazot, így 9-5-re elléptünk. A moszkvaiak hét és fél percet követően találtak be újra Gárdonyi András kapujába (6-9), ám rögtön ismételtek szorossá téve ezzel az állást (7-9). Varga Dénes tett arról, hogy ne izguljunk annyira az utolsó játékrész előtt. Negyedik góljával visszaállította a háromgólos különbséget (7-10).

A hazaiak azonban még ekkor sem érezték azt, hogy lefutott lenne a meccs. Harcoltak az utolsó percig, ahogy tették azt a Barceloneta elleni 13-12-es vereség alkalmával. 10-7-ről felzárkóztak 10-9-re, ám egyenlíteni már nem engedtük őket. Varga Dénes után az utolsó percekre Aaron Younger ragadta magához a vezér szerepét és ausztrál klasszisunk triplájával nem hagytuk elveszni a három pontot. A végeredmény ezzel 13-11 lett. 

A Ferencváros győzelemmel zárta a Bajnokok Ligája csoportkört, és készülhet szombatra, amikor is a bajnoki döntő második meccsén az OSC otthonába látogat! A találkozó 13:45-kor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti. 

FRISS: Kialakult a Bajnokok Ligája Final8 párosítása. Az egyik ágon Pro Recco - Hannover és Olympiakosz Pireusz - Brescia, a másik ágon pedig Jug Dubrovnik - FTC-Telekom, valamint Barceloneta - Sport Management mérkőzéseket rendeznek. Csapatunk tehát a 2016-os BL-győztes horvát együttessel kell megmérkőznie a legjobb négy közé jutásért!

Vezetőedzőnk, Varga Zsolt értékelése a mérkőzés után.

LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör 14. forduló, 2019.05.15., szerda

Oroszország, Moszkva

DINAMO MOSCOW – FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-13 (3-1, 2-6, 2-3, 4-3)

Gólszerzőink: Varga 4, Younger 3, Mitrovic 2, Jaksic 2, Kállay, Sedlmayer 1-1

Cikkajánló

„Három kívánságom volt” – Megkapta az FTC edzője?

Férfi vízilabdázóink hazai medencében is szebbnél szebb gólokkal nyertek a Mladost ellen a BL-ben - VIDEÓ!

BL-győzelemmel készültünk a bajnoki döntőre

A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.

A BL-ben hangolódnak a bajnoki döntőre férfi pólósaink

A Final Fourt már bebiztosító FTC-Telekom férfi csapata a Mladost Zagrebet fogadja szerdán a Komjádiban.

A kártya megmondta: pólósainkra milliárdok várnak!

Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!

Szurkoljunk Máltán a Fradi BL-győzelméért

Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

11 nap, 6 meccs – íme a pólós bajnoki döntő menetrendje

Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.

A máltai Final Four a zsebben: "Most jön a tét"

Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!

FTC-Telekom: Irány a máltai Final Four!

A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin