
Előzetesen arról írtunk, hogy az egyik legnehezebb helyszínről próbáljuk elhozni a három pontot, ugyanis Bresciában korábban még nem sikerült nyernünk. Az első percekben beigazolódott, hogy ezúttal sem lesz könnyű dolgunk, hiszen a hazaiak gyorsan 2-0-s előnyt építettek ki maguknak. Innen kellett felráznia magát férfi vízilabdacsapatunknak, ami sikerült is, és Nagy Ádám, valamint Vigvári Vendel góljával egyenlítettünk (2-2). Innentől pedig szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. 3-3-nál Vogel Soma óriási ziccert fogott, de ekkor még nem sikerült a magunk javára fordítani a meccset, hiszen a következő támadásból ismét betalált a Brescia (4-3). Perceken át nem rezdült a háló egyik oldalon sem, világbajnok kapusunk több védést is bemutatott, majd sokadik próbálkozásra Dusan Mandics gólt ünnepelhetett. 4-4-es állással zárult a csata első fele, a nagyszünet után viszont jött a fordulat is.
A védelem szép lassan összeállít, majd Nagy Ádám negyedszer is egyenlített (5-5). 11 perccel a meccs vége előtt pedig sikerült átvenni a vezetést, egy szépen megjátszott emberelőnyt Pohl Zoltán váltott gólra. 6-5 az FTC javára! Az utolsó játékrész kezdődött, de nem tudtuk lerázni a hazaiakat, akik ráadásul négy és fél perccel a vége előtt megfordították az állást (8-7). Azt hihette a hazai publikum, hogy ez majd óriási lökést ad kedvenceiknek, de a magyar bajnok hatalmas küzdeni akarással sorozatban 4 gólt lőtt. Sorrendben Molnár Erik, Mandics, Argiropulosz és Fekete Gergő volt eredményes. Volt ebben szemfüles találat, egyéni villanás, óriási bomba és gyönyörűen megjátszott emberelőny. Az utolsó másodpercekben még értékesítettek a hazaiak egy ötméterest, de ezzel csak kozmetikázni tudtak az eredményen. A Ferencváros 11-9-re megnyerte a rangadót, így tehát két vereség (10-5, 8-4) és egy döntetlen (8-8) után végre sikerült megtörnie a jeget, és legyőzte saját otthonában a Bresciát.
Mivel a csoport másik meccsén az Olympiakosz 10-7-re nyert a Barceloneta ellen, így két forduló után már csak az FTC hibátlan, és hat ponttal az élen áll a BL negyeddöntős csoportjában az egyaránt három pontos görögök és spanyolok előtt, míg az olaszok az utolsók pont nélkül. A harmadik játéknapon, április 3-án Barcelonában játszunk.
LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntős csoportkör, 2. forduló – 2024.03.20. szerda 20:00
Olaszország, Brescia Piscina Di Mompiano
AN BRESCIA (olasz) – FTC-TELEKOM (magyar) 9-11 (3-3, 1-1, 1-2, 4-5)
Gólszerzőink: Nagy 2, Mandics 2, Fekete 2, Vigvári, Pohl, Német, Molnár, Argiropulosz 1-1
Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.
13-9-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világkupa folytatásában.
Visszavágtunk a januári Eb-döntőben elszenvedett vereségért, 10-12-re nyertünk Szerbia ellen a Világkupán.
Fekete vezérletével, Lugosi debütálásával verte pólóválogatottunk Hollandiát.
A hat FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott szoros meccsen nyert 13-12-re a házigazda ellen.
15–10-re múlták felül az FTC-Telekom férfi pólósai a Mladost Zagrebet, így megelőzve őket a csoportban.
A hannoveri siker után újabb idegenbeli rangadó vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára a BL-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18-6-os bajnoki győzelemmel készültek a zágrábi Bajnokok Ligája-rangadóra.