2021. szeptember 24.
Sima siker az Eger ellen
Férfi vízilabdázóink októberben a Magyar Kupában is találkoznak az Egerrel, de most bajnokin nyertek 17–11-re.

Ahogy az elmúlt időszakban a Péccsel, most az Egerrel nyitottunk kétfrontos küzdelmet, hiszen miután a baranyaiakat legyőztük a bajnokságban és kiejtettük a kupából, most a hevesiekkel is játszottunk a bajnokságban, és október közepén találkozunk a kupában is.

Mindkét oldalon akadt egy-egy hiányzó: nálunk Pohl Zoltán nem játszhatott még, odaát pedig Krémer Balázs nevét húzták ki a jegyzőkönyvből. Ettől függetlenül mozgalmasan kezdődött a meccs, csak az első negyedben esett kilenc gól, volt hét emberelőny és két ötméteres. Az első gólt Daniil Merkulov szerezte, majd Nemanja Ubovic és Vigvári Vendel találataival 3–1 lett, ide, ám innen még egyenlített az Eger. Utána azonban megint ellépett a csapatunk, amely 6–3-mal zárta az első negyedet, a nagyszünetre pedig már 9–3-nál tartott, úgyhogy Vogel Soma korábban mehetett pihenni, bejött a helyére Szakonyi Dániel.

A gólparádé viszont folytatódott, hiszen Varga Dénes mellé elkezdtek felzárkózni a légiósok is, és már 11–3-nál tartottunk, mire az Eger ismét betalált. A vége kissé hektikusra sikerült, hiszen 5–5-tel zárult a negyedik negyed, viszont a 17-11-es győzelmet nem veszélyeztette semmi: immár háromból három győzelemmel áll a férfi pólócsapatunk a bajnokságban.

E.ON FÉRFI OB I, 3. FORDULÓ
FTC-TELEKOM WATERPOLO–ZIGRA-ZF EGER 17–11 (6–3, 3–0, 3–3, 5–5)
Gólok: Merkulov 3, Varga Dénes 3, Damonte 2, Német T. 2, Vigvári Vendel 2, Fekete G. 1, Gábor L. 1, Jansik Sz. 1, Ubovic 1, Vámos 1, ill. Baksa B. 3, Lőrincz B. 3, Murisic 2, Hajdu 1, Kovács Gábor 1, Szalai G. 1

Cikkajánló

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

Villogtak a fradisták, kilenccel nyert a válogatott

21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin