2021. szeptember 18.
Sima továbbjutás a Magyar Kupában
Kettős győzelemmel jutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe férfi pólócsapatunk.


Miután a BENU Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, pénteken 22–8-ra győzött a férfi pólócsapatunk Pécsett, aligha lehetett kérdéses, hogy az FTC-Telekom Waterpolo jut a negyeddöntőbe.

Ezúttal pihenőt kapott a csapatkapitány, Varga Dénes, valamint Pohl Zoltán is, a kapuban pedig Vogel Soma helyett Szakonyi Dániel kezdett, továbbá a meccskeretbe került a 2003-as születésű újonc, Dubinák Szabolcs is, így négy balkezessel álltunk ki, ami egészen ritka.

Mindezek után a Pécs szerezte meg a vezetést, de gyorsan helyreállt a világ rendje, hiszen erre nyolccal feleltünk, és a nagyszünetben 9–3-ra álltunk… 

Szépen termelődtek a gólok, a tizenkét mezőnyjátékosból tízen is betaláltak, ismét meglett a közte tíz, miközben Szakonyi 65%-kal védett.

Többeket pihentetve is magabiztosan nyert tehát a csapat, és kettős győzelemmel lépett a legjobb nyolc közé, ahol ismét vaksorsolással döntenek majd a párosításról.

BENU FÉRFI MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FTC-TELEKOM WATERPOLO–PVSK-Mecsek Füszért 16–6 (6–1, 3–2, 4–1, 3–2)

Gólok: Fekete 3, Vigvári Vendel 3,  Damonte 2, Merkulov 2, Gábor L. 1, Jansik Sz. 1, Német T. 1, Nyíri B. 1, Ubovic 1, Vámos 1, ill. Csacsovszy 2, Keresztúry 2, Aranyi 1, Kolozsi 1

Továbbjutott: FTC-TELEKOM WATERPOLO, kettős győzelemmel

 

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin