Az utolsó négy BL-fordulóra kanyarodott rá férfi vízilabdacsapatunk, de még mindig akadnak izgalmak a legrangosabb európai kupasorozatban. Csapatunk a „B” jelű csoport harmadik helyén áll, immár biztos nyolcasdöntő részvevőként. Az egyetlen kérdés az, hogy hányadik helyen jutunk be a belgrádi rájátszásba, és hogy ki lesz az ellenfelünk az első mérkőzésen.
Jelen állás szerint a másik csoport második csapata, a Pro Recco gárdája ellen ugranánk vízbe az első napon a legjobb négy közé jutásért, ami finoman szólva is nagy feladat lenne már az első körben. Esélyünk még arra is van, hogy másodikak, esetleg elsők legyünk a 14. játéknap után, a sorsunk viszont már nem csak a mi kezünkben van.
Csoportunk csúcsrangadója a Brescia-Novi Beograd ütközet lesz. Mindkét csapat előttünk foglal helyet a tabellán, így egy esetleges dubrovniki győzelem után árgus szemekkel figyelhetjük, hogy melyik sztárcsapat veszít pontot, vagy pontokat. A két csapat közül a Bresciával találkozunk még, ráadásul hazai környezetben.
Ugyanakkor a szerbeknek sincs kikövezett útja, hiszen a hátralévő fordulókban még ők is összecsapnak a Juggal, a horvátok pedig legutóbb március végén a Regionális Liga elődöntőjében ötméteresekkel győzték le Zsivko Gocicsékat. Ezt követően az OSC ellen idegenben ugranak majd vízbe, majd a Spandauval zárják a sort, a németekről pedig mi is jól tudjuk, hogy képesek meglepetést okozni.
- A Dubrovnik egy kétarcú csapat. Nagyon jó mérkőzéseket játszottak ebben az évben, megnyerték a Regionális Ligát, ahol a Novi Beograd ellen büntetőkkel jutottak döntőbe, de láttam tőlük gyengébb meccseket is. Nyilván jó lenne, he ellenünk is gyengébben szerepelnének, de többségben a jobb arcát mutatja a Jug – nyilatkozta Varga Zsolt, a csapat vezetőedzője.
Parázs küzdelmet hozott legutóbb is ez az ütközet. Az utolsó negyedre döntetlennél fordultunk rá, amikor csapatunk több erőt tudott mozgósítani, mint ellenfelünk, és végül 9-7-re megnyertük azt a mérkőzést. Ezt megelőzően a tavalyi BL-nyolcasdöntő első körében néztünk szembe a Dubrovnikkal, akkor még szorosabb meccset játszottunk, a végén megfordítva a találkozót.
Az idegenbeli találkozóról ellenfelünk volt játékosa, csapatunk görög légiósa, Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz is beszélt.
– Nagyon izgatott vagyok, hogy újra ott játszhatok. Remélem, sokan jönnek majd ki az uszodába, és egy jó mérkőzést fognak látni. Nagyon fontos ez a meccs nekünk, de ugyanakkor a Jugnak is. Jól kell játszanunk, és nyernünk kell kedden!
A keddi mérkőzés után szombaton az OSC otthonába látogatunk, majd jövő hét szerdán a Vasas lát minket vendégül.
04.04., kedd
19.00 Jug Dubrovnik (horvát) – FTC-Telekom Waterpolo
Helyszín: Dubrovnik
Közvetítés: LEN Stream
A csoport további mérkőzései:
19.30 Spandau 04 Berlin (német) – CN Marseille (francia)
19.30 Sabadell (spanyol) - OSC
20.30 AN Brescia (olasz) – Novi Beograd (szerb)
Szoros második félidő után 12-6-ra győzött a BVSC ellen az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.
A bajnoki listavezető Ferencváros a második helyre hajtó zuglóiak otthonában játszanak szombaton 20 órától.
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.