2022. szeptember 6.
Sorsoltak a bajnokságban és a Magyar Kupában
A BVSC ellen idegenben kezdi meg a 2022/23-as bajnoki szezont az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata.

Kisorsolták a Magyar Vízilabda Szövetség székházában az új ob I-es szezon bajnoki lebonyolítását. Kiderült, hogy a bajnoki címvédő Ferencváros október 8-án a BVSC otthonában kezdi meg az idényt, majd az első hazai mérkőzésre a 3. fordulóban, október 22-én kerül sor a Honvéd ellen. Varga Zsolt csapatának várhatóan az előző idény ezüstérmese az OSC és a tovább erősödő Vasas lesz a legnagyobb riválisa. E két együttessel ráadásul egymás után három nap leforgása alatt játszunk jövő év januárjában második otthonunkban, a Császár-Komjádi Sportuszodában.

LEBONYOLÍTÁS

A lebonyolítás megegyezik az előző szezonban már jól ismert rendszerrel. Az alapszakaszban minden csapat játsszik mindenkivel otthon és idegenben is, majd a 26 fordulóban elért eredmények alapján az első négy együttes a rájátszásban folytatja, ahol a 1-4. és a 2-3. párosításban párosmérkőzéseket játszanak a döntőbe kerülésért. A csapatok viszik magukkal az egymás elleni eredményeiket, így a párharc az egyik fél 7. pontjáig tart. A fináléban két meccset kell megnyerni a bajnoki címhez. 

 

FÉRFI OB I 2022/23 – ALAPSZAKASZ

1.forduló: BVSC - FTC | október 8.

2.forduló: Szentes - FTC | október 19. 

3.forduló: FTC - Honvéd | október 22. 

4.forduló: Kaposvár - FTC | november 5.

5.forduló: KSI - FTC | november 19.

6.forduló: FTC - Miskolc | december 3.

7.forduló: Szeged - FTC | december 17.

8.forduló: FTC - UVSE | 2023. január 14.

9.forduló: FTC - OSC | 2023. január 18.

10.forduló: FTC - Vasas | 2023. január 21.

11.forduló: Pécs - FTC | 2023. február 1.

12.forduló: FTC - Szolnok | 2023. február 4.

13.forduló: FTC - Eger | 2023. február 11.

A mérkőzések időpontjáról és a pontos kezdésről később döntenek a csapatok.

SORSOLTAK A MAGYAR KUPÁBAN IS

A Magyar Kupában ezúttal sem volt kiemelés, így vaksorsolásban dőlt el, hogy a 16 csapatos mezőnyben milyen párosítások alakulnak ki a nyolcaddöntőben. Varga Zsolt együttese ennek a sorozatnak is címvédőként vág neki, a legjobb nyolcba kerülésért pedig az UVSE-t kell majd legyőznie  az oda-visszavágós párharc során, melyet november 9-én hazai medencében kezdünk.

 

FÉRFI MAGYAR KUPA NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI

FTC - UVSE

Debrecen - OSC

Honvéd - Szentes

KSI - Vasas

Invictus - BVSC

Eger - Miskolc

Szeged - Pécs

Kaposvár - Szolnok

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin