2025. január 9.
Szavaztak a társak – Vogel Soma volt 2024 legjobbja
A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai az FTC kapusát és szerb légiósát látták a legkiemelkedőbbnek.

Sorra kapják az egyéni elismeréseket férfi pólósaink, ami nem csoda a négy trófeát is hozó 2024-es év után. Előbb Dusan Mandicsot megválasztották a világ legjobbjának, majd Vogel Soma a szövetség után a játékostársak szavazatai alapján is kiérdemelte „2024 legjobb magyar vízilabdázója” címet.

„Ez különösen jólesik, mert a csapattagok, a játékostársak értékelésénél nagyobb elismerés nem létezik. Együtt küzdöttük végig az évet, felemelő, hogy úgy látták, én voltam a legjobb 2024-ben. Azt gondolom, hogy talán nem életem legjobb formáját nyújtottam, így visszagondolva. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy döntő pillanatokban hozzá tudtam tenni én is a csapat sikeréhez. Gondolok például a Fradi BL-győzelmére vagy az olimpián nyújtott teljesítményemre” – mondta az FTC-Telekom csapatkapitánya a VLV-nek a szavazás végeredményét látva.

NYERT VOGEL, MANDICS ÉS A BL-DÖNTŐ

Nyolc „kategóriában” mondhatták el véleményüket azok a játékosok, akik tavaly a magyar férfi vízilabda-válogatottban szerepeltek. A legjobb magyar játékos tehát Vogel Soma lett, aki a szavazatok többségét kiérdemelte, 27 csapattársból 19-en az FTC kapusára voksolt. Rajta kívül Manhercz Krisztián kapott három, Vigvári Vendel és Vigvári Vince 2-2, illetve Zalánki Gergő egy szavazatot.

A világ legjobb külföldi játékosának Dusan Mandicsot látták (20 szavazat), illetve a Fradi olimpiai bajnok szerb klasszisát választották a legjobb magyarországi idegenlégiósnak is (25 szavazat). Az év mérkőzése az FTC-Pro Recco Bajnokok Ligája-döntő lett (13 szavazat).

Az év gólja címet korábbi légiósunk, Nikola Jaksics utolsó másodperces félpályás bombája érdemelte ki a görögök elleni olimpiai negyeddöntőből (18 szavazat). Az év meglepetése kategóriában nagy fölénnyel Szerbia olimpiai aranyérme győzött (14 szavazat), míg 2024 csalódása kapcsán a magyar válogatott párizsi szereplését említették a legtöbben (10 szavazat).

A játékosok válaszait a VLV oldalán lehet megtekinteni.

Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin