2021. október 29.
Szegeden folytatjuk a bajnokságot
A Bresciából BL-rangadóról hazahozott BL-pont után a Szeged elleni bajnokin már hármat szeretnénk.

Besűrűsödött a versenynaptár: kedden még Olaszországban játszott Bajnokok Ligája-rangadót az FTC-Telekom Waterpolo, amiről szerda reggelre ért haza, szombaton viszont már OB1-es forduló következik Szegeden.

Aztán jövő szerda és péntek este is bajnokink lesz a Népligetben a Szentes, majd a Miskolc ellen – utána pedig máris utazunk a következő BL-körre...

Hirtelen óriásira nőtt tehát a terhelés a csapaton, amely eddig veretlen az idényben: a bajnokságban négyből négy győzelem a mérleg, a Magyar Kupában megvan a négyes döntőbe jutás, a BL-ben pedig 8–8-as döntetlennel kezdtünk az olasz bajnok Bresciánál.

Bonyolult feladat tehát a mérkőzések, edzések, utazások és a regeneráció összehangolása, Varga Zsolt vezetőedző is kitért erre a Szeged elleni meccs előtt:

A Szeged négy forduló után 2-0-2-es mérleggel áll a tabella 8. helyén, miután nyert a Szentes ellen, illetve Miskolcon, a kettő között viszont kikapott a velünk együtt hibátlan OSC-től és Szolnoktól.

E.ON FÉRFI OB1, 5. FORDULÓ
Október 30., szombat, 17.00, Szeged
Szeged–FTC-Telekom Waterpolo

Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin