Kedden Debrecenben kezdi meg az új szezont az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata, amelyre a bajnoki rajt után több fontos meccs is vár. Október 5-én máris egy trófea lesz a tét a Komjádiban, ahol az Európai Szuperkupáért küzd meg a BL-győztes Fradi az Euro Kupa-címvédő Jug Dubrovnik ellen.
Friss hír, hogy a selejtezők után teljessé vált a Bajnokok Ligája-csoportunk. A Ferencváros – Jadran Split – Dinamo Tbiliszi hármashoz az a Radnicski Kragujevac csatlakozott, amely a háromnapos kvalifikáció utolsó meccsének utolsó perceiben harcolta ki a továbbjutást. A szerb együttes hatgólos hátrányból fordított a Mladost Zagreb ellen és utasította maga mögé a csoportban a horvátokat és a nagyot küzdő BVSC-t is. Varga Dániel tanítványai közel voltak a csodához, ám végül két magyar csapat, az FTC-Telekom és a Vasas lesz főtáblás a legrangosabb európai kupaporondon.
Az erőviszonyok alapján a Radnicski lehet a legnagyobb riválisa Nyéki Balázs együttesének a csoportban. Bár még botladozott a szerb csapat a selejtezőben, de alaposan megerősödött az átigazolási időszakban, miután több klasszist is sikerült szerződtetnie a Novi Beogradtól. Például az elmúlt évtized egyik legjobb centerét, Dusko Pijetlovicsot, illetve korábbi játékosunkat, Nikola Jaksicsot. Vele együtt összesen öt friss olimpiai bajnok szerepel a kragujevaci klub keretében, míg a csapat vezetőedzője Uros Sztevanovics, aki a csúcsra vezette a szerb válogatottat Párizsban.
Októberben georgiai, szerb és horvát ellenfelünkkel is találkozunk (a teljes menetrend a cikk alján található). A BL lebonyolítása nem változott az előző idényhez képest: az első és második helyezett folytatja szereplését tavasszal a negyeddöntős csoportkörben, ahol két négycsapatos csoportot alakítanak ki. Innen is az első kettő jut majd tovább és küzdhet meg a trófeáért a Final Fourban, amit ezúttal is Máltán rendeznek majd.
A-CSOPORT: Novi Beograd (szerb), Waspo Hannover (német), Steaua Bukarest (román), CSM Oradea (román)
B-CSOPORT: FTC-TELEKOM (magyar), Jadran Split (horvát), Dinamo Tbiliszi (georgiai), Radnicski Kragujevac (szerb)
C-CSOPORT: CNA Barceloneta (spanyol), CN Marseille (francia), Vasas (magyar), Jadran Herceg Novi (montenegrói)
D-CSOPORT: Olympiakosz (görög), RN Savona (olasz), Primorac Kotor (montenegrói), Sabadell (spanyol)
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 2024/25 – CSOPORTKÖR
1. forduló - 2024.10.08., kedd 18:15 (Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda)
FTC-Telekom Waterpolo – Dinamo Tbiliszi
2. forduló - 2024.10.15., kedd 20:00 (Szerbia, Kragujevac)
Radnicski Kragujevac – FTC-Telekom Waterpolo
3. forduló - 2024.10.29., kedd 20:00 (Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda)
FTC-Telekom Waterpolo – Jadran Split
4. forduló - 2024.11.13., szerda 18:15 (Georgia, Tbiliszi)
Dinamo Tbiliszi – FTC-Telekom Waterpolo
5. forduló - 2024.11.20., szerda 20:00 (Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda)
FTC-Telekom Waterpolo – Radnicski Kragujevac
6. forduló - 2024.12.03., kedd 18:15 (Horvátország, Split)
Jadran Split – FTC-Telekom Waterpolo
Az MVLSZ tisztújító közgyűlésén ismét elnökségi taggá választották az FTC ügyvezető alelnökét, Nyíri Zoltánt.
14-7-re nyerte harmadik bajnoki meccsét a BL-rangadóra készülő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.
A Kragujevac elleni idegenbeli BL-rangadó előtt Szentesre látogat az FTC-Telekom férfi csapata.
2006-os születésű tehetségünk remekül mutatkozott be a BL-ben a Dinamo Tbilisi ellen – VIDEÓ!
Argiropulosz vezetésével 16-7-re legyőztük a Dinamo Tbilisit a BL csoportkörének első fordulójában.
A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Dinamo Tbiliszi ellen kezdi meg az új BL-szezont a Komjádiban.
A főszereplők értékelték férfi vízilabdacsapatunk európai Szuperkupa-győzelmét - VIDEÓ!
Férfi vízilabdacsapatunk 13-9-re legyőzte a Jug Dubrovnikot.