2022. augusztus 31.
Csúcspólóval kiütöttük az olimpiai bajnok szerbeket!
Közel tökéletes játékkal, Vogel Soma extra teljesítményével negyeddöntős a férfiválogatott.

Vogel Soma ihletett formában védett. A „minden bejön” hozzáállást alátámasztandó sikerült neki, ami nagyon keveseknek. A negyedek előtt a félpályán úszó labdatartó kosárba általában egy játékos, vagy valamelyik kapus helyezi el a labdát – odaúszva. Olykor a kapusok megpróbálják távolabbról is beleejteni, 1/1759 arányban ez sikerülni is szokott. Somának a negyedik negyed előtt volt az az egy, a saját kapujából dobta be a labdát a kosárba.

 

Benne volt a pakliban, hogy a szerb-magyar csoportmeccs valamelyik fél nagyobb arányú győzelmével végződik, hiszen mindkét csapat fiatalításon esett át. Azt azonban talán kevesen gondolták volna, hogy Magyarország példátlan különbséggel, kilenc góllal múlja felül Szerbiát.

A siker egyik, ha nem a legnagyobb letéteményese Vogel Soma volt, akinek a mérkőzés első szakaszában tulajdonképpen nem lehetett gólt lőni; kettőt kapott az első félidőben, az egyik blokkhibán múlt, a másik egy büntető volt.

De kellett ehhez az elképesztően jól megkomponált védelem, és benne minden játékos, bármilyen összetételben is tartózkodott éppen a magyar csapat a vízben. Már az első negyedben is látszott, hogy a szerbek kényszerített helyekről és helyzetekből lőnek. Ezeket jórészt Vogel le is szedte, vagy kapufára tolta. Hihetetlen volt látni, ahogy a szerbek lövőereje megvan, de az idő előrehaladtával túlhelyezik a lövéseiket, elmegy az önbizalmuk.

Támadásszövésben pedig megjöttek azok a harmóniák, amik nem pendültek jól akár a felkészülés során, akár a szlovénok elleni első csoportmeccsen. Most kellő fókusszal, tökéletes ritmusban érkeztek a labdák és a társak, a begyakorolt, de a váratlan megoldások is; Konarik első gólja, Molnár Erik centerezése, Jansik Szilárd kapu előtti jelenléte, vagy Nagy Ádám emberelőnyös találta, amivel már 6-2-re vezettünk… Mind-mind önbizalomtól duzzadó mozdulatok voltak.

Kiemelkedő jelenetek játszódtak le a harmadik negyed elején; a szerbek emberelőnyéből mi tudtunk lefordulni, majd a következő emberelőnyünknél Varga Zsolt időt kért. A megbeszélt figurát annak ellenére végigjátszották a srácok, hogy többen is helyzetben voltak menet közben. A végállomás Jansik volt, és nem csak a kivitelezés, hanem az odáig vezető út végleg leszakította a szerbeket.

Volt egy rövid fellángolásuk a szerbeknek, de eközben is belehibáztak egy három a kettes lefordulásba – vagy inkább Vogel ért oda földön túli bravúrral -, és még ebből is mi szereztünk gólt. A végére már csak az maradt a kérdés, lesz-e közte tíz. Nem lett, de ha ezen a kontinensviadalon ez lesz a legnagyobb gondunk, akkor minden okunk megvan bizakodni egy jó szereplésben.

Szerbia legyőzése után Varga Zsolt szövetségi kapitány megosztotta velünk, miben látta a győzelem kulcsát, és kitért a folytatásra is:

- Fontos volt, hogy ki tudtuk venni a játékból a három olimpiai bajnokukat, főleg Dusan Mandicsot. Kiegyensúlyozottabb mérkőzésre számítottam, amely a végén valamelyik oldalra elbillen. Ez a forgatókönyv nem volt a fejemben, nem gondolnám, hogy ekkora a különbség a két csapat között. Nagyon jó volt látni, hogy a fiúk fegyelmezetten végigcsinálták, amit megbeszéltünk. Ma volt egy jó meccsünk, egy fontos csoportmeccsünk, de lényeges, hogy két lábbal a földön maradjunk. Ha a továbbiakban is ezzel a hozzáállással, az egók alárendelésével, a csapat céljait és érdekeit szem előtt tartva tudunk játszani, akkor lehet egy jó tornánk!

Európa-bajnokság, férfiak, 2. játéknap, Split

Szerbia-Magyarország 7-16 (2-3, 0-4,2-4, 3-5 )
Magyar gólszerzők: Manhercz 4, Konarik, Angyal 3-3, Burián 2, Nagy Á., Fekete, Jansik, Molnár

A csoport másik mérkőzésén: Szlovénia-Izrael 5-9

A férfiválogatott csoportmérkőzései
2022.09.02., 09.00: Magyarország-Izrael

A csoport állása

1. Magyarország 6p
2. Szerbia 3p
3. Izrael 3p
4. Szlovénia 0p

Cikkajánló

20/20 – veretlenül fordulunk rá a rájátszásra

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 16-7-re nyert a Kaposvár ellen a középszakasz utolsó fordulójában.

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin