2022. augusztus 4.
Szoros meccs a horvátokkal Varga Zsolt debütálásán
A női-, és a férfiválogatott is gőzerővel készül az Európa-bajnokságra.

Az Európa-bajnoki felkészülés jegyében Horvátországban edzőtáborozik Varga Zsolt első válogatott kerete, a csúcsesemény egy hivatalos edzőmérkőzés volt Sibenikben. A Ferencvárosból Jansik Szilárd, Német Toni, Fekete Gergő, Vigvári Vendel, Molnár Erik szerepelt, és új igazolásunk, Nagy Ádám is a nevezettek között volt. Jansik Szilárd volt a csapat kapitánya, Molnár Erik pedig első felnőttválogatott meccsén ugrott vízbe.

Villámrajtot vett a magyar csapat, az első három támadásból gólt szerzett. A házigazdák egy időkéréssel megakasztották a lendületünket, és elkezdtek felzárkózni. A sima 3-0 után kiegyenlítettebbé vált a játék, a horvátok rendezték a védelmüket, míg nálunk Varga Zsolt elkezdte keverni a kártyákat.

A második negyed elején érte be Horvátország a magyar csapatot (4-4), és innentől hullámzott az eredmény. Sikerült ismét két góllal ellépnünk, de a félidőre ismét a nyakunkon voltak a horvátok (7-7). A harmadik negyed derekán a vezetést is átvették, a mérkőzés középső szakaszában védekezésben egy-egy ütemek hiányoztak, míg a kapu előtt nem mindig volt meg az összhang és a határozottság.

A tempó és a fizikai kontaktusok viszont megvoltak, a meccs végig nyitott volt. A védelmek a harmadik és a negyedik negyedre álltak össze, jól jelzi ezt, hogy az első félidőben 14, míg a második részben mindössze 5 gól esett. Ha nem is győzelemmel, de nagyon bíztató, több karakteres játékkal mutatkozott be Varga Zsolt szövetségi kapitányként.

Eközben női válogatottunk magabiztosan győzött Görögország ellen a Szardínia Kupán. A mini Európa-bajnokságnak is beillő felkészülési torna második játéknapján a kapuban Neszmély Boglárka remekelt, de betalált Leimeter Dóra, Gurisatti Gréta és Farkas Tamara is, Vályi Vanda ezúttal pihenőt kapott. Pénteken a szintén veretlen Spanyolország lesz a hölgyek ellenfele.

Barátságos mérkőzés, férfiak, Sibenik, Horvátország

Horvátország-Magyarország
10-9 (3-4, 4-3, 2-1, 1-1)
Gólszerzők: Német 2, Vigvári V. 2Manhercz 2, , Jansik, Nagy Á., Burián

 

Szardínia Kupa, nők, Olaszország

Magyarország-Görögország
11-9 (1-1, 3-2, 4-2, 3-4)
Gólszerzők: Leimeter 2, Garda 2, Gurisatti 2, Farkas T., Mahieu, Máté, Peresztegi-Nagy, Faragó

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin