2023. március 10.
Szoros végjáték után vereség az olaszok ellen
A Világkupa második mérkőzésén 9-8-ra kikapott a magyar válogatott Olaszországtól, Japán ellen javíthatunk.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a zágrábi Világkupa-selejtező második mérkőzésén Olaszországgal találkozott, Varga Zsolt szövetségi kapitány a bő keret kilenc ferencvárosi játékosából ezúttal hetet nevezett a meccskeretbe. A találkozó első felében teljesen fej-fej mellett haladt a két csapat. A vezetést Manhercz Krisztián szerezte meg, de egy szempillantás alatt már az olaszoknál volt az előny – az olaszok ferencvárosi játékosa, Luca Damonte lőtte a kéksapkások második gólját. Nem sokkal később a debütáló Vismeg Zsombor viszont egyenlíteni tudott.

A második negyedben a magyar csapat Fradi-játékosain volt a sor. Vigvári Vendel keményen lőtte meg a hosszút, Del Lungo pedig nem tudta lekövetni a lövést. Később Pohl adta centerbe a labdát, Német Toni viszont nem érte el a passzt, azonban a játékvezetők ötméterest ítéltek az akcióra, amit szintén Vigvári értékesített. Lorenzo Bruni megrázta magát a kétgólos hátrány tudatában és egymaga egyenlített ki.

Bruni folytatta a góltermelést a második félidőben is, utána Burián egyenlített. Di Somma próbálta elléptetni csapatát, Vámos Márton válaszolt az olaszok góljára. Zsinórban három gólt kaptunk a negyed hátralévő részében, így 9-6-ra vezetett ellenfelünk az utolsó játékrész előtt.

Ennek ellenére Varga Zsolt magabiztosan adta az instrukciókat a csapatnak, amik jónak bizonyultak, mivel 9-8-ra is feljöttünk, de több támadásba is hiba csúszott ezután, így végül egygólos vereséget szenvedtünk riválisunkkal szemben.

Amit eddig is mondtam, azt tartom továbbra is: nekünk most komolyan kell dolgozni tovább, ez egy állomás, mert a cél az, hogy legközelebb még esélyesebbek legyünk - nyilatkozta Varga Zsolt a mérkőzés után.

Esélyünk azonban még mindig van a Szuperdöntőre. Szombaton Japán ellen játszunk, azután pedig az amerikaiak és a horvátok ellen is vízbe ugrunk.

Világkupa selejtező, férfiak, A csoport, 2. mérkőzés

Magyarország – Olaszország 9-8 (2-2, 2-2, 2-5, 2-0)

Gólszerzők: Vigvári, Burián 2-2, Vámos, Vismeg, Manhercz, Angyal 1-1

Cikkajánló

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

Villogtak a fradisták, kilenccel nyert a válogatott

21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin