2023. június 26.
Szűkült a válogatott vb-kerete
Az FTC adja a magyar férfi vízilabda-válogatott felét, hiszen kilenc játékosunk is ott van a 17 fős keretben.

Szerdán Los Angeles felé veszi az irányt Varga Zsolt csapata, amely a Világkupa Szuperdöntőben lesz érdekelt péntektől vasárnapig. A negyeddöntőben az olimpiai ezüstérmes Görögországgal csap össze a magyar válogatott, amelynek erős mezőnnyel kell szembenéznie, hiszen e két együttesen kívül ott lesz még a két vb-döntős Spanyolország és Olaszország, valamint a szerb, a román, a német és a házigazda amerikai csapat is. Ez a hárommeccses torna lesz az utolsó lehetősége a szövetségi kapitánynak arra, hogy eldöntse, kikkel akar nekivágni a nyár főeseményének, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak, ahol ugyebár döntőbe kell jutni a párizsi kvóta megszerzéséhez.

A magyar válogatott több edzőmeccsel is készült az elmúlt héten a vb-címvédő spanyolok ellen, akkor még 25-ös kerettel, amelyet az utazás előtt 17 fősre szűkített a szakmai stáb.

KILENC FTC-JÁTÉKOS IS OTT VAN A CSAPATBAN!

Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Varga Dénes, Vigvári Vendel és Vogel Soma. Ők nyolcan, plusz hét további játékos utazik a Világkupára az Egyesült Államokba, míg Pohl Zoltán és az OSC-s Burián Gergely itthon edz tovább, de a vb-keret tagjai maradnak.

Ez azt is jelenti, hogy az FTC csapatkapitánya, Varga Dénes  közel egy év után, vagyis a 2022-es hazai rendezésű világbajnokság után visszatér tétmérkőzésen is a válogatottba. Ahogy a Világkupán, úgy már biztosan nem lesz ott Fukuokában sem az év elején parádésan védő kapusunk, Szakonyi Dániel, illetve új igazolásunk, a két hete U20-as vb-címet szerző Nagy Ákos sem. Összességében kijelenthető, hogy nincs nagy meglepetés a névsort böngészve, hiszen a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmet szerző 15-ös csapatból 13-an most is rajta vannak a listán, amit a cikk alján olvashatnak. Egy nagy kimaradó ugyanakkor van, hiszen a szakmai stáb a továbbiakban nem számíthat a sérüléssel bajlódó világ- és Európa-bajnok Hárai Balázsra.

A keret egyelőre tehát 17 fős, így a Világkupa Szuperdöntő után Varga Zsoltnak két játékostól még el kell búcsúznia.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ VILÁGBAJNOKI KERETE:

KAPUSOK:

Lévai Márton (Genesys OSC-Újbuda)

Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)

 

MEZŐNYJÁTÉKOSOK:

Angyal Dániel (Genesys OSC-Újbuda)

Fekete Gergő (FTC-Telekom Waterpolo)

Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo)

Konarik Ákos (A-HÍD VasasPlaket)

Manhercz Krisztián (Genesys OSC-Újbuda)

Molnár Erik (FTC-Telekom Waterpolo)

Nagy Ádám (FTC-Telekom Waterpolo)

Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo)

Vámos Márton (Olympiakosz Pireusz)

Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo)

Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo)

Vigvári Vince (Genesys OSC-Újbuda)

Zalánki Gergő (Pro Recco)

 

Nem utaznak a Világkupa Szuperdöntőre, de a vb-keret tagjai maradnak:

Burián Gergely (Genesys OSC-Újbuda)

Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo)

Cikkajánló

Kettős győzelemmel ütöttük ki a Honvédot

Férfi pólósaink 17-6-ra verték a Honvédot, így 36-17-es összesítéssel jutottak be a Magyar Kupa-elődöntőbe.

Erődemonstráció a Honvéd otthonában

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin