2022. június 6.
Szűkült a vb-keret, amelynek felét az FTC adja!
Az FTC-Telekom Waterpolo 10 játékost ad a vízilabda-világbajnokságra készülő magyar válogatott keretébe.

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette szűkített keretét. A 20 játékosból álló névsor felét az FTC-Telekom Waterpolo adja, bajnok és kupagyőztes, BL-bronzérmes együttesünket ugyanis 10 pólós képviseli! Név szerint Szakonyi Dániel, Vogel Soma, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vámos Márton és Vigvári Vendel csatlakozik rövid, háromnapos pihenője után a hétfőtől a Margitszigeten készülő csapattársakhoz.

- Egy hétig készülünk így együtt, ezután újra szűkíteni fogom a keretet. Fontosnak tartom, hogy lássuk, ki milyen állapotban érkezik majd. Ennek is megfelelően az első időszakban oda kell figyelnünk, hogy regenerációt segítő edzésekkel is készüljünk. Rendhagyó a felkészülés, tudtuk, erre készültünk, ugyanakkor bízunk benne, hogy viszonylag hamar magas fokozaton tudunk majd dolgozni – nyilatkozta Märcz Tamás, aki a június 13-i héten a kanadai válogatottal tart közös edzéseket csapatának, majd közvetlenül a vb előtt a horvátok elleni edzőmeccseken tesztelheti immáron végleges vb-keretét.

Az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes magyar válogatott június 21-én, Montenegróval találkozik majd először a hazai rendezésű vb-n, két nappal később Brazíliával, június 25-én pedig Georgiával mérkőzik meg.

A magyar férfiválogatott vb-kerete

Kapusok

Lévai Márton (OSC), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok

Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.

Cikkajánló

„Játszottunk magunkért, egymásért, a szurkolókért”

A hetedik hely megszerzése után Varga Dénes és Nagy Ádám értékelt - VIDEÓ!

Montenegró legyőzésével a 7. helyen zártuk a vb-t

A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-6-ra győzte le Montenegrót a hetedik helyért vívott harcban.

„Ilyenkor én is magamba nézek, mert ez nem tetszik”

Az USA elleni vb-meccs után Varga Dénes értékelt a FradiMédia kamerája előtt.

Ötméteresdráma, a 7. helyért játszhatunk a vb-n

Hullámzó meccsen az élesebb Egyesült Államok játszhat az 5. helyért.

„Ismertem őket, Soma meg engem, ki is védte a lövésem”

Fradisták egymás ellen, azaz magyar-olasz pólórangadó, amelyből az olasz Damonte jött ki győztesen - VIDEÓ

Vereség a Vb-negyeddöntőben

Helyenként kapkodó, türelmetlen játékkal sajnos csak az 5. helyért folytathatja férfiválogatottunk.

Veretlenül csoportelső a magyar válogatott

Bizonytalan kezdés után látványos játékkal győzelem Georgia ellen. A csoportelsőségért jár a plusz pihenőnap.

Pazar szezon, nyaralás, festés – videó

Varga Zsolttal a duplázásról, a szezon nehéz pillanatairól és a feltöltődésről is beszélgettünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most