2020. június 9.
Tehetséges fiatalokat igazoltunk
Bejelentette új keretét az FTC-Telekom Waterpolo, amely nagy célokkal vág neki a következő szezonnak is.

Két új játékost igazolt a következő szezonra az FTC-Telekom Waterpolo! Két fiatal tehetségről van szó, hiszen a Debrecen csapatából érkező Fekete Gergő júniusban lesz 20 éves, míg az UVSE-ből szerződtetett Vigvári Vendel szeptemberben ünnepli majd 19. születésnapját.

„Minden csapat életében vannak változások, nálunk egy picit a fiatalítás ideje jött el.” – kezdte Madaras Norbert, az FTC vízilabda szakosztályának elnöke a keret változásával kapcsolatban. „Két játékos távozik, kettő pedig jön, akiket közösen választottunk ki. Az itthoni fiatalok közül a legjobb kettőt választottuk ki, nem választottam volna mást helyettük. Bizonyosan kell majd nekik idő, de tavaszig lesznek olyan jók, hogy nem fogjuk észrevenni, hogy ők fiatalabbak, vagy újoncok.” – mondta Madaras Norbert. Jól jelzi, hogy ténylegesen korosztályaik legtehetségesebb pólósai közé tartoznak, hogy Fekete Gergő 2016-ban, Vigvári Vendel pedig 2017-ben kapta meg a legjobb utánpótláskorú játékosnak járó Szalay Iván-díjat.

SOKOLDALÚSÁG, TEHETSÉG, HOZZÁÁLLÁS

Az FTC vezetőedzője, Varga Zsolt egész egyszerűen úgy jellemezte Fekete Gergőt, hogy egy őserő, akit azonban még fel kell építeni. „Nagyon sokoldalú, sok posztra képezhető játékos, akiben megvannak a lehetőségek. Tud centerezni, a bekkelés részét meg fogjuk tanítani neki, azt az erő-állóképességet, ami ehhez a játékhoz kell, azt fel kell szednie az elkövetkezendő hónapokban. Ilyen típusú játékosra van szüksége a válogatottnak és nekünk is."– mondta el véleményét egyik új játékosáról vezetőedzőnk. Fekete Gergőről érdemes tudni, hogy már 13! évesen debütált a felnőtt ob I-ben és fiatalon az egyik erőssége volt a DVSE-nek. Emellett az elmúlt években remekül szerepelt az utánpótlás válogatottakban is, hiszen bronzérmes volt kétszer az ifjúsági világbajnokságokon, valamint egyszer a korosztályos Európa-bajnokságon. „Pont jókor csatlakozott hozzánk.” – kezdte gondolatait Fekete Gergőről Nyíri Zoltán. „Abban a korban van, amikor, ha átesik az úgynevezett Varga Zsolt-féle kiképzésen, akkor nagyon nagy értékévé válhat a Ferencvárosnak. Fociban azt mondanák rá, hogy box-to-box játékos. Olyan, aki mindenhol bevehető, úgyhogy nagyon remélem, hogy felveszi a ritmust.” – mondta az FTC ügyvezető alelnöke.

Vigvári Vendel fantasztikus góljaival már felhívta magára a vízilabda szeretők figyelmét. „Igazi húzóembere volt az UVSE-nek, ő lőtte a góljaik nagy részét. Egyelőre egy klasszikus kapásoldali játékos, ettől függetlenül szeretném őt is fejleszteni minden úton-módon, hogy minél többoldalúan tudjon játszatni. Alapvetően egy nagyon jó hozzáállású és nagyon jó képességű játékosról van szó.” Varga Zsolt kiemelte azt is, hogy Vendel két világklasszissal Varga Dénessel és Giannis Fountoulisszal szerepel majd egy oldalon, akiktől rengeteget tanulhat majd. Klubunk ügyvezető alelnöke Vigvári Vendelről is nagyon jó véleménnyel van, amit megerősített az is, amit a Fradi edzésein mutatott a játékos, hiszen új igazolásaink már a Népligetben készülnek. „Igazi talentum, nagyon-nagyon jó adottságokkal és nagyon jó hozzáállással van megáldva. Nemcsak tehetséges, hanem rendesen dolgozik és szorgalmas is. Rajta is azt látom, hogy nagy elánnal vetette bele magát a munkába. Azt gondolom, hogy éveken belül mindketten a magyar vízilabda erősségei lehetnek, és nagyon reménykedünk abban, hogy mind a Ferencvárosban, mind a magyar válogatottban sok-sok sikert érnek majd el, ezzel pedig öregbítik a klub és az ország hírnevét.” – nyilatkozta Nyíri Zoltán.

A KERET TOVÁBBI VÁLTOZÁSAI

A két érkező mellett két távozója is van a csapatnak, hiszen Aaron Younger és Kállay Márk két sikerekben gazdag szezon után elbúcsúzik az FTC-től. Mindketten oroszlánrészt vállaltak abból, hogy a Fradi mindent megnyert a 2018/19-es idényben, melynek végén a Bajnokok Ligájában is felért a csúcsra. Hálásak vagyunk a játékosoknak profi hozzáállásukért és azért az odaadó munkáért, amit a csapat sikerességéért tanúsítottak.

A korábbi sajtóhírekkel ellentétben marad a Népligetben a görög Giannis Fountoulis és a kanadai Nicolas Constantin-Bicari is, akik jól beilleszkedtek az együttes rendszerébe, és a mögöttünk hagyott fél szezonban is megmutatták, hogy képesek klasszis teljesítményt nyújtani a zöld-fehéreknél is. Emlékezhetünk például az Európai Szuperkupa-döntőre, ahol az életében először légiósnak álló Fountoulis öt góllal járult hozzá a címvédéshez Marseille-ben, illetve a Magyar Kupa fináléjára, ahol Bicari gyönyörű csavargóllal egyenlített az OSC elleni meccs hajrájában, hozzájárulva ezzel a győzelemhez.

Csatlakozik a csapat keretéhez a 17 éves Nyíri Balázs, aki 2019-ben bajnokságot nyert a serdülő csapattal. A balkezes pólós már régóta feljátszik a felnőtt együttesbe, sőt messze ő kapta a legtöbb lehetőséget az elmúlt szezonban saját nevelésű játékosaink közül, hiszen Varga Zsolt tizenöt ob I-es meccsből tízszer is lehetőséget adott a fiatal szélsőnek.

A CÉLOK VÁLTOZATLANOK

„A Ferencvárosnál mindig a győzelem a cél.” – mondta ki egyöntetűen, egymástól függetlenül Nyíri Zoltán, Madaras Norbert és Varga Zsolt is. Szakosztályunk elnöke részletezi az elvárásokat. „A következő szezonban is nagyon jó csapatunk lesz és egy ilyen csapattal nem lehet más a cél, mint a győzelem. Vagyis az eddig elnyert címeinket megvédjük, ami nem lesz könnyű, mert a többi csapat is változik. Nemzetközi szinten talán a rutinból kevesebb lesz az elmúlt évekhez képest, meglátjuk, hogy ezzel a csapattal hova tudunk jutni. Azt gondolom, hogy most is a legjobb négy-öt legjobb csapat között vagyunk nemzetközileg is. Talán nem mi vagyunk a legjobbak játékosállományt tekintve, de vagyunk olyan jók, hogy mindenkit legyőzhetünk és ez a legfontosabb.” – zárta Madaras Norbert.

Új igazolásaink első Fradi-interjúját a videóban láthatják, hamarosan pedig egy hosszabb beszélgetést is olvashatnak a fradi.hu-n.

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának 2020/2021-es végleges kerete:

Kapusok: Gárdonyi András, Vogel Soma

Mezőnyjátékosok: Fekete Gergő, Giannis Fountoulis, Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Német Toni, Nicolas Constantin-Bicari, Nikola Jaksic, Nyíri Balázs, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vámos Márton, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Zalánki Gergő

Szakmai stáb: Varga Zsolt (vezetőedző), Nyéki Balázs (másodedző), Katona Norbert (technikai vezető)

 

Cikkajánló

Végső búcsút vettünk Kárpáti Györgytől

Csütörtökön utolsó útjára kísértük háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónkat, Kárpáti Györgyöt – VIDEÓ!

Végső búcsú Kárpáti Györgytől

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónkat, Kárpáti Györgyöt július 2-án helyezik végső nyugalomra.

Az FTC és a VLV közös közleménye

A sportág érdekeit szem előtt tartva az FTC és a vízilabdával foglalkozó VLV hírportál rendezte konfliktusát.

Több ezren búcsúztak Benedek Tibortól

Korábbi csapattársak, barátok is gyertyát gyújtottak az elhunyt legendáért a Hajós Alfréd Uszodánál.

Történetek Benedek Tiborról

47 éves korában elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, akitől Fradisták búcsúznak.

Gyászol a magyar sport: elment Benedek Tibor

Életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor, 3-szoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.

Gyászol a magyar sport és az FTC, elment a Gyurika

Nem sokkal 85. születésnapja előtt elhunyt az FTC háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázója, Kárpáti György.

Főtáblán a Fradi! Íme az új BL-rendszer

Változtattak a vízilabda Bajnokok Ligája lebonyolításán, de az FTC-Telekom biztosan ott lesz a rajtnál.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most