2024. december 15.
Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

Döntőhöz méltó hangulat, telt ház, valamint zöld-fehér sál és zászlóerdő fogadta a csapatokat a Komjádiban. Az FTC-Telekom férfi vítilabdacsapata a címvédésért érkezett, míg a BVSC azért küzdött, hogy 2003 után megnyerje a Magyar Kupát. 

Közel hat percig egyik fél sem tudott a kapuba találni, majd az Európai Szuperkupát sérülés miatt kihagyó Manhercz Krisztián kezdte el a Fradi gólgyártását. Óriási blokkokkal és Vogel-bravúrokkal akadályoztuk meg a zuglói lövőket. Elől pedig egy csodás összjáték végén Nagy Ádám hosszú passzát Edoardo Di Somma továbbította a kapuba egy gyors mozdulat után, majd a negyed végén Vámos Márton értékesített egy ötméterest. Ezzel tehát hamar megnyugtató, 3-0-s előnyt sikerült felépíteni. Sajnos, ezután jött a fordulat…

10 perc elteltével a sokadik próbálkozás után talált be először a BVSC Ekler Zsombor révén (3-1), majd kihagytunk több helyzetet és egy kettős emberelőnyt, ami alaposan megbosszulta magát. A második negyed közepén 3-3-ra egyenlített ellenfelünk, és hiába bombázott irgalmatlan erővel a kapuba Dusan Mandics és Manhercz, nem tudtunk ellépni. Ráadásul a szünet előtt néhány másodperccel 5-5-re egalizált a BVSC.

A parádés kezdés után nagyon sok pontatlanság jellemezte a játékunkat, Varga Dániel csapata pedig ezt kihasználta, és a harmadik negyed 3. percében 6-5-nél átvette a vezetést a döntőben. Nagy Ákos vágta be könyörtelenül a jobb oldalról, majd ugyanezt megtette a másik szélről Sztilianosz Argiropulosz. 8-7-nél ismét miénk volt az előny másfél perccel a játékrész vége előtt, de az izgalmak tovább folytatódtak, hiszen nem sokkal később ismét egál volt.

8-8-ról indult tehát a mindent eldöntő utolsó negyed, ahol már izzott a levegő az uszodában. Sokan talán már dörzsölték a tenyerüket, hogy végre valaki elkaphatja az FTC-t másfél év után. De megráztuk magunkat, és 10-10 után óriási egységről és erőről tanúbizonyságot téve bedaráltuk Varga Dániel együttesét. Jöttek sorozatban a Fradi-gólok, szám szerint öt, amire már nem tudtak reagálni a sárga-kékek. Mandics, Vigvári, Jansik volt eredményes, majd Vogel Soma egy egészpályás góllal tette fel a koronát teljesítményére! Az egyébként három és fél negyedig szoros döntőt végül extázisban játszva húzták be a mieink a szurkolóink óriási segítségével. Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata 15-11-re nyert  BVSC ellen a BENU Magyar Kupa döntőjében. 

ITT AZ ÉV CSAPATA!

Nyéki Balázs irányításával minden létező címet megnyert 2024-ben az FTC, amely elhódította sorrendben a magyar bajnoki, a Bajnokok Ligája-, az Európai Szuperkupa-, valamint most a Magyar Kupa-trófeát. Fradi-dominancia jellemezte tehát a vízilabda világát ebben az évben, hiszen 42 meccsből mindössze egyet vesztettek el a mieink.

ÚJABB REKORDOT DÖNTÖTT AZ FTC!

2018, 2019, 2020, 2021, 2022, 2023, 2024 – egymás után hetedik alkalommal Magyar Kupa-győztes a Ferencváros, ezzel pedig rekordot állított fel, hiszen korábban egyetlen klub sem volt képes ilyen sorozatra. A zöld-fehérek mellett eddig az 1931 és 1936 között diadalmaskodó Újpest foglalta el holtversenyben az első helyet a vonatkozó listán, amelyet most már egyedüliként az FTC vezet. Az örökranglista élén pedig még tovább növelte előnyét csapatunk, amely története 24. kupagyőzelmét szerezte, második az Újpest 19, a harmadik a Vasas 15 aranyéremmel.

A MAGYAR KUPA-GYŐZTES FTC-TELEKOM WATERPOLO
Játékosok: Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz, Miguel De Toro Domínguez, Edoardo Di Somma, Fekete Gergő, Horváth Levente, Jansik Szilárd, Lugosi Csongor, Dusan Mandics, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Paján Bátor, Pohl Zoltán, Szakonyi Dániel, Vámos Márton, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor, Vogel Soma

Szakmai stáb: Nyéki Balázs (vezetőedző), Korényi Balázs (másodedző), Gárdonyi András (kapusedző), Katona Norbert (csapatmenedzser), Pozsonyi Zsolt (erőnléti edző), Szabó Ferenc és Parádi Szabolcs (masszőr), Vajay-Gazsó Dorottya és Ivicsics-Dienes Viktória (gyógytornász), Dudás Donatella és Olasz Róbert (adatelemző) 

 

BENU FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ

DÖNTŐ – 2024. december 15., vasárnap

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO - BVSC 15-11 (3-0, 2-5, 3-3, 7-3)

Gólszerzőink: Manhercz 4, Mandics 2, Vogel, Vigvári, Vámos, Di Somma, Jansik, Argiropulosz, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Fekete 1-1

 

Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin