2023. november 11.
Továbbra is hibátlan a Fradi
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata az Eger ellen nyerte meg újabb bajnokiját szombaton.

Egy hosszabb rangadódömping után kivételesen nem kellett férfi csapatunknak ki-ki meccsre készülnie. A BVSC-Jadran Herceg Novi-Honvéd sorozat után most a bajnoki tabellán utolsó előtti helyet foglaló Eger volt az ellenfelünk.

Ennek megfelelően már rögtön az első támadásból megszerezte a vezetést Varga Dénes, aki ma játszotta 350. OB I-es mérkőzését, a jubileumért járó díjat Nyíri Zoltán, klubunk alelnöke adta át olimpiai-bajnok klasszisunknak a találkozót megelőzően. Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz már 2-0-ra növelte előnyünket, majd nem csak zárkózni, de egyenlíteni is tudott ellenfelünk. Varga Dénes azonban büntetőből szerezte meg ismét a vezetést.

Danyiil Merkulov góljával újra kettővel mentünk, de megint zárkózott az Eger (4-3).  Ezt követően viszont Merkulov, Varga Vince és Varga Dénes találataival sikerült egy magabiztos előnnyel elmennünk a félidőre pihenni (7-3). A sorozatunk a szünet után folytatódott, Merkulov, majd Nagy Ákos, végül pedig Varga Vince volt eredményes. A hatgólos rohamunkat a vendégek egyből két találattal szakították meg (10-5). A záró felvonás előtt még csapatkapitányunk, és Nagy Ádám járt túl Krémer eszén, a kéksapkások pedig egyszer kényszerítettek hibára minket hátul (12-6).

Varga Vince bizonyította, hogy megérdemelten hívta be a válogatott összetartására Varga Zsolt, hiszen harmadjára volt eredményes, majd Varga Dénes ötödjére talált be a találkozón. Argiropulosz-Kanakakisz elhajlós góljával már 15-6-ra mentünk, Nagy Ákos pedig a közte tízes különbséget alakította ki. Egy-egy alkalommal rezdült még meg a háló, a 17-7-es végeredményt Nagy Ádám állította be.

Ezzel a győzelemmel továbbra is százszázalékos mérleggel állunk az idei szezonban, a sorozatot pedig jövőhét szombaton 18.00-kor a Szolnok ellen folytathatjuk, méghozzá idegenbe utazik ezúttal Nyéki Balázs legénysége.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 10. forduló, 2023. november 11. szombat, 12:00

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – TIGRA-ZF-EGER 17-7 (3-2, 4-1, 5-3, 5-1)

Gólszerzőink: Varga D. 5, Merkulov 3, Varga V. 3, Argiropulosz-Kanakakisz 2, Nagy Ákos 2, Nagy Ádám 2

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin